Élet-Stílus

Ne öljünk, riasszunk!

Ne törjünk mindenáron az ízeltlábúak életére: kiirtani őket úgysem tudjuk, és ez nem is lehet cél. Az ellenük használt vegyszerek pedig az ember számára is mérgezők – néhány jó tanács pókok, szúnyogok, molyok ellen.

Riasszunk, vagyis teljesen felesleges, mi több, egyenesen káros a rovarirtók használata. Okos ötletekkel szükségtelenné válik a vegyszerek alkalmazása, amivel szép összegeket takaríthatunk meg. A hazai boltokban még mindig számos olyan termék kapható, amelyben az Európai Unió által betiltott összetevők találhatók.

Az irtószerek a környezetbe kikerülő mesterséges szerek, láthatatlan hulladékok, amelyek súlyosan károsítanak. Nem véletlenül számítanak veszélyes hulladéknak, amit tilos a vegyes hulladék közé dobni, helyette lakossági hulladékudvarokon, illetve az önkormányzati gyűjtőakciókon lehet tőlük megszabadulni. Egyszer s mindenkorra.

(MTI)

(MTI)

A rovarirtók jelentős része állati és emberi szervezetekre mérgező, a szájon, bőrön keresztül, vagy belélegezve egyaránt kifejthetik hatásukat, ráadásul nagyon lassan bomlanak le a környezetben. Két dolgot tehetünk, hogy megvédjük magunkat a növényvédelem miatt használt rovarirtó szerek fogyasztásától: bioélelmiszert választunk, ami lehet, hogy kicsit drágább, de az egészségkárosodás miatt gyógyszerre költött summához képest még mindig az olcsóbbik megoldás.

A tisztaság félsiker

Ha van saját kiskertünk, akkor pedig járjunk utána, hogy hogyan érdemes a növényeket társítani, léteznek ugyanis úgynevezett védőnövények, amelyek rovarriasztó hatásúak, ilyen például a zeller vagy a fokhagyma. Célszerű a levágott füvet tápanyag gyanánt a növények köré szórni, és abba rovarriasztó hatású gyógynövényeket keverni. Ez a módszer lehet, hogy szelídebben véd, azonban környezet- és egészségkímélő.

Otthonunktól a rovarokat leginkább a tisztasággal tudjuk távol tartani. Mossuk gyakran a szemetest és fedjük le! Ha megtehetjük, komposztáljunk, így a szerves anyag természetes úton lebomlik a kert hátsó végében, és nem a szemetesben fog rothadni a muslincák és legyek legnagyobb örömére. Az ételeket – különösen nyáron – tartsuk lefedve, hűvös helyen, így az egerekből sem lesznek albérlők. A poratkák és bolhák ellen a legjobb védekezés a megelőzés, vagyis a tisztaság és a szellőztetés.

(MTI)

(MTI)

Mentát a szúnyog ellen!

A vízparti nyaralások kihagyhatatlan résztvevői a szúnyogok. Használjunk szúnyoghálót ellenük, és kerüljük a válogatás nélkül minden rovart elpusztító ultraibolya fénycsapdákat. Gondoskodjunk arról, hogy az esővíz ne gyűljön mindenfelé a kertben, a kint hagyott vödröket, cserepeket fordítsuk fejjel lefelé, az esővízgyűjtőt pedig fedjük le, így megakadályozhatjuk a szúnyogok elszaporodását.

Ha nagyon elviselhetetlen a jelenlétük, akkor használhatunk természetes illóanyagokat tartalmazó illatos füstölőt, a vegyszereket tartalmazó helyett. Egyébként ma már itthon is kaphatók bio-rovarriasztók, amelyek hatékonysága kiváló, és csak gyógynövénykivonatok, illóolajok találhatók bennük. A szúnyogok nem szeretik például se a mentát, se a kamillát.

A kullancsok elszaporodása azért jelent veszélyt, mert súlyos betegséget okozó fertőzéseket terjesztenek, az ellenük kapható mesterséges irtószerek azonban sok esetben allergén, környezetre és egészségre káros anyagot tartalmaznak. Humán használatra kevesebb szer létezik, viszont annál gyorsabban bővül az állatoknak szánt készítmények piaca. Jó hír, hogy a szúnyogriasztáshoz hasonlóan a kullancsok ellen is kapható valóban hatékony bioösszetevőkből készülő riasztószer.

A pók egyenesen hasznos

A pókot a babonások nem ölik meg, mert szerencsétlenséget hoz, de azért sem érdemes, mert megfogja repülő rovarokat, vagyis kifejezetten hasznos állat. Ha nagyon nem bírjuk a közelségét, akkor tessékeljük ki egy gyufásdoboz vagy pohár segítségével, és takarításkor seperjük le a hálót a sarkokból.

(MTI)

(MTI)

A molyok ellen a textilzsákba varrt levendulát szokták javasolni, de ez nem mindig elég. Inváziójukat úgy küszöbölhetjük ki, hogy rendszeresen kirámoljuk az egész gardróbszekrényt, kitisztítjuk, és a ruhaneműt napra tesszük, szellőzni hagyjuk egy fél napot. A sokat álló – főleg szezonális ruhákat (pl. téli kabát) – mindig jól csomagoljuk be zsákokba.

Nem kell tehát a rovarokat irtani, csak távol tartani, amihez fogadjuk meg a fenti tanácsokat, Ha rettegünk tőlük, biztosítsuk, hogy legyen valaki a környezetünkben, aki nem fél kitessékelni a pókokat, bogarakat, és legfőképpen gyerekeinkre ne ragasszuk át azt a hibás szemléletet, ami szerint a rovaroktól félni kell.

Bővebben

Cikkünk szerzője Graczka Sylvia, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa. A témáról bővebben a HUMUSZ honlapján olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik