Élet-Stílus

Cavendish sprintben legyőzhetetlen

A brit Mark Cavendish harmadik szakaszgyőzelmét aratta az idei Tour de France-on. Az összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini vezet.

A keddi, három negyedik kategóriás emelkedővel tarkított, 194,5 kilométeres szakasz kiváló alkalmat kínált a szökésre. Rögtön a verseny elején három versenyző, Thierry Hupond, Benoit Vaugrenard és Mihail Ignatyev meg is lépett a mezőnytől, majd nem sokkal később Samuel Dumoulin is csatlakozott hozzájuk.

Az üldözők egészen a szakasz végéig hagyták elől haladni a fent nevezett négyesfogatot, Issoudunban, az utolsó másfél kilométeren azonban már újra együtt tekert a mezőny.

Cavendish utolérhetetlen (MTI/EPA)

Cavendish utolérhetetlen (MTI/EPA)

A sprint során ismét Mark Cavendish volt a leggyorsabb, a brit kerekes így a harmadik szakaszgyőzelmét aratta az idei Touron. A szakasz végén elmondta, még két részsikerre pályázik.

Keddi győzelmével Cavendish a pontversenyben vezetőnek zöld trikót is átvehette – egy ponttal előzi meg nagy riválisát, a szakaszt a második helyen záró norvég Thor Hushovdot.

Az összetettben nem történt változás: az olasz Rinaldo Nocentini viseli a sárga trikót. Szerdán Vatan és Saint-Fargeau között 192 kilométer és két kisebb hegy, vagy inkább domb leküzdése vár a karavánra.

Rádiókapcsolat nélkül

A Tour izgalmassá tétele érdekében kedden a versenyzőknek tilos volt rádiókapcsolatot fenntartani a kísérőikkel. Hasonló intézkedésre lehet számítani a 13. szakaszon is.


10. szakasz, Limoges-Issoudun, 194,5 km:

1. Mark Cavendish (brit, Team Columbia) 4:46:43
2. Thor Hushovd (norvég, Cervelo) azonos idővel
3. Tyler Farrar (amerikai, Garmin) a.i.

Az összetettben (sárga trikó):

1. Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo Bank) 39:11:04
2. Alberto Contador (spanyol, Asztana) 6 mp h.
3. Lance Armstrong (amerikai, Asztana) 8 mp h.

—-Szakaszok, győztesek—-

1. szakasz, Monaco, 15,5 km, időfutam:
Győztes: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

2. szakasz, Monaco-Brignoles, 187 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

3. szakasz: Marseille-La Grande-Motte, 196,5 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

4. szakasz, Montpellier, 39 km, csapat időfutam:
Győztes: Asztana
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

5. szakasz, Le Cap d’Agde-Perpignan, 196,5 km:
Győztes: Thomas Voeckler (francia, Bouygues Telecom)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

6. szakasz, Gerone-Barcelona, 181,5 km:
Győztes: Thor Hushovd (norvég, Cervelo)
Sárgában: Fabian Cancellara (svájci, Saxo)

7. szakasz, Barcelona-Andorra Arcalis, 224 km*:
Győztes: Brice Feillu (francia, Agritubel)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

8. szakasz, Andorra La Vella – Saint-Girons, 176,5 km:
Győztes: Luis-Leon Sanchez (spanyol, Caisse d’Epargne)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo)

9. szakasz, Saint-Gaudens – Tarbes, 160,5 km:
Győztes: Pierrick Fedrigo (francia, Bouygues)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo Bank)

10. szakasz, Limoges-Issoudun, 194,5 km:
Győztes: Mark Cavendish (brit, Team Columbia)
Sárgában: Rinaldo Nocentini (olasz, Saxo Bank)

Július 15., Vatan – Saint-Fargeau, 192 km
Július 16., Tonnerre-Vittel, 211,5 km
Július 17., Vittel-Colmar, 200 km
Július 18., Colmar-Besancon, 199 km
Július 19., Pontarlier-Verbier, 207,5 km*
Július 21., Martigny – Bourg-Saint-Maurice, 159 km
Július 22., Bourg-Saint-Maurice – Le Grande-Bornand, 169,5 km
Július 23., Annecy, 40,5 km, egyéni időfutam
Július 24., Bourgoin-Jallieu – Aubenas, 178 km
Július 25., Montélimar-Mont Ventoux, 167 km*
Július 26., Montereau-Fault-Yonne – Párizs, 164 km

*hegyi szakasz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik