Élet-Stílus

Ralibajnok váltaná Mosleyt

A ralivilágbajnok Ari Vatanen szívesen ringbe szállna Max Mosleyval a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki tisztségéért.

Max Mosley megígérte, hogy nem jelölteti magát újra a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki tisztségére, utódja kilétét azonban egyelőre homály fedi. Számtalan név merült már fel, sokan azonnal cáfolták, hogy érdeklődnének a pozíció iránt, a ralivilágbajnok Ari Vatanen viszont most bejelentette, hogy ő szívesen ringbe szállna Max Mosleyval az elnöki posztért.

A finn 1981-ben nyerte meg a rali-világbajnokságot, 1999-2009-ig pedig az Európai Parlamentben dolgozott képviselőként. Korábban is emlegették már esetleges utódként, ám most hivatalosan is bejelentette, hogy szívesen elvállalná a megbízatást. Mosley korábban sejtetni engedte, hogy még meggondolhatja magát, egyébként pedig úgy véli, az FIA-nak erős elnökre van szüksége.

“Már tárgyalok a tagszövetségekkel, több pozitív visszajelzést kaptam” – jelentette ki Vatanen. “Azt hiszem, itt az ideje a változásnak, elindulnék, még ha nem is vagyok biztos a győzelemben.”

Vatanen navigátora 1979-től 1981 végéig a Prodrive jelenlegi elnöke, David Richards volt, az ő segítségével lett ralivilágbajnok. Vatanen később a Dakaron csillogtatta tudását, a Peugeot-val 1987-ben, 1989-ben és 1990-ben, míg a Citroënnel 1991-ben nyerte meg a versenyt. Övé lehetett volna a ’88-as viadal is, de hiába vezetett, autóját az egyik szakaszon ellopták. Vatanen még 2007-ben is dakarozott, Volkswagennel indult, de a hetedik szakasz után kiszállt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik