Élet-Stílus

Kovács Kati verhetetlen volt egyesben

A magyar versenyzők két-két arany- és ezüstérmet szereztek vasárnap 500 m-en a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon, a küldöttség így összesen hat első, kilenc második és két harmadik hellyel zárta a németországi regattát.

A zárónapi döntőkben is Kovács Katalint szólították elsőként a rajthoz a magyarok közül, a Domino Honvéd kétszeres ötkarikás bajnoka címvédőként és világbajnokként készült a kajak egyesek versenyére az után, hogy szombaton nyert 1000 m-en. Ezúttal nem volt olyan sima a futama, mint egy nappal korábban, a németek négyszeres olimpiai bajnoka, Katrin Wagner-Augustin ugyanis már a rajt után “ráállt” és végig ott lihegett a nyakában. Ez a két lapátforgató gyakorlatilag különversenyt vívott egymással, de végül a végig vezető Kovács ért be elsőként a célba annak ellenére, hogy a közönség hazai része megpróbálta “beordítani” elé német riválisát.

Kovács Kati verhetetlen volt egyesben 1

“A vége az nagyon húzós volt, de örülök, mert így nagyon jó időt mentünk, jobbat, mint a kenusok, jó ilyen szoros csatát vívni. Annak is nagyon örülök, hogy három aranyat és egy ezüstöt viszek haza, a közelmúltban volt olyan Eb, ami nem sikerült úgy, ahogy elterveztem” – nyilatkozott az MTI-nek a 23-szoros világbajnok.

Kammererék a dobogón

Hozzá hasonlóan megvédte címét a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros is, amely úgy kapott indulási lehetőséget az Eb-n, hogy a válogatón győztes Kovács, Janics páros előbbi egyesbeli indulása miatt visszalépett. A fiatal magyar duó – legalábbis a partról úgy tűnt – rendkívül taktikusan lapátolt a döntőben, féltávnál még csak második volt, a végén azonban lehajrázta a nagyon bekezdő szlovákokat, s ezzel újabb remek sikert aratott.

Kozák később elárulta: nem volt tudatos, hogy elengedték a szlovákokat. “Féltávnál tudatosodott bennünk, hogy nagyon elmentek, onnantól kezdve minden ötven méternél behoppoltam Gabinak, megindultunk és ez bevált” – mondta.

A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (K-2) duó óriási csatát vívott a spanyolok pekingi győztes kettősével, valamint az olimpiai harmadik fehéroroszokkal és a németek új egységével, s végül szoros befutó után a fehéroroszok mögött másodikként haladt át a célvonalon.

“Ebben a felgyorsult, sűrű mezőnyben ez nagyon jó eredmény. Egyre jobban specializálódik mindenki és az ember örül egy dobogónak. Előzetesen érmet terveztünk, az ezüst nagyon szép” – értékelte az eredményt a háromszoros ötkarikás bajnok Kammerer.

Vajda csak ötödik

Az Eb utolsó számában a magyarok frissen alakult női kajaknégyese – Csipes Tamara, Medveczky Erika, Janics Natasa és Benedek Dalma – majdnem mindenkit megelőzött, kivéve a rajt-cél győzelmet arató, favorit németeket, akik már az elején kiváltak a mezőnyből, így Kucseráékhoz hasonlóan ez az egység is a dobogó második fokára állhatott fel. “Három napja evezünk együtt, azt gondolom, ez a realitás.” – mondta Benedek.

Kovács Kati verhetetlen volt egyesben 1

A szombaton 1000 m-en győztes Vajda Attilának (C-1) nem sikerült dupláznia, ezúttal nem fért fel a dobogóra, ötödikként zárt. Az Eb-újonc Széles Gábor, Varga Dávid (C-2) kettős – amely már a döntőbe jutással teljesítette az elvárásokat – egyetlen riválisát sem tudta megelőzni a fináléban, így kilencedikként zárta a kontinensviadalt.

Molnár Péter (K-1) kilencedik, azaz utolsó lett a B döntőben, így összesítésben a 18. helyen végzett.

Kapitányi értékelés

“Szerencsére nem jött be a jóslatom” – fogalmazott az Eb zárultával Storcz Botond szövetségi kapitány, aki előzetesen öt magyar győzelmet várt, benne két “ötkarikás” sikerrel. “Nemcsak az aranyak számával vagyok elégedett, hanem különösen azzal, hogy összesen 17 érmet szereztünk, s ezek szépen megoszlanak a szakágak között.”

A versenyzőként háromszoros olimpiai bajnok szakember most debütált kapitányként világversenyen, ezzel kapcsolatban azt mondta: nagyon pozitív élményekkel gazdagodott, jól érezte magát és végre igazából át tudta élni a viadal hangulatát, amire kajakosként nagyon ritkán volt csak alkalma.

éremtáblázat (arany/ezüst/bronz)

Németország 6/9/5
Magyarország 6/9/2
Fehéroroszország 4/1/1
Oroszország 2/3/5
Svédország 2/1/-
Spanyolország 2/-/2
Litvánia 1/1/1
Dánia 1/-/2
Azerbajdzsán 1/-/1
Ukrajna 1/-/1
Norvégia 1/-/-
Szlovákia -/2/1
Lengyelország -/1/1
Csehország -/-/2
Nagy-Britannia -/-/2
Szlovénia -/-/1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik