Élet-Stílus

Mindkét magyar kiesett Wimbledonban

admin
admin

2009. 06. 23. 22:09

A 17. helyen kiemelt francia Amélie Mauresmo ellen egy szettet megcsípő Czink Melinda és a belga Kirsten Flipkenstől két játszmában kikapó Szávay Ágnes is az első fordulóban kiesett a wimbledoni teniszbajnokságon.

Az első, 19 percig tartó szettben a 29 éves Mauresmo valósággal átgázolt rengeteget hibázó magyar ellenfelén, így 6:1-gyel hozta azt.

A folytatásban óriásit javult Czink játéka, 2:2 után kétszer is elvette Mauresmo adogatását, így ő hiába vett ebből egyet vissza, a magyar játékos 6:4-re hozta a játszmát.

A záró felvonásra Czink kissé elfáradt, óriási ziccereket hibázott, míg Mauresmo főként kiváló első adogatásainak köszönhetően gyűjtötte a pontokat, s végül a negyedik meccslabdáját értékesítve, 89 perc alatt jutott be a legjobb 64 közé.

Czink Melinda a döntő szettre elfáradt (MTI/EPA)

Czink Melinda a döntő szettre elfáradt (MTI/EPA)

A 2009-ben remekül teljesítő Czink ötödik alkalommal játszott a wimbledoni torna főtábláján, eddig csak 2006-ban élte túl az első kört.

Nem lesz magyar a 64 között

Az esélyesebb Szávay Ágnes 87 perc alatt vereséget szenvedett a világranglistán 110. belga Kirsten Flipkenstől.

A 30. helyen kiemelt magyar játékos – aki a torna előtt úgy nyilatkozott, hogy célja a legjobb nyolc közé kerülés – rendkívül gyengén játszott, rengeteg ki nem kényszerített hibát vétett. Váratlan veresége azt jelenti, hogy egyesben már a legjobb 64 között sem lesz magyar versenyző.

Az első játszmában 2:2-nél a belga hozta az első bréket, azonban Szávay visszajött, 5:4-nél két szettlabdája is volt, ám riválisa hatalmas küzdelemben ezeket hárította, ráadásul a következő játékban elvette a magyar adogatását, majd hozta a sajátját, így 7:5-el ért véget a szett 46 perc alatt.

A második játszma szörnyen indult Szávay szempontjából: pillanatok alatt elveszítette adogatását, majd Flipkens hozta a sajátját. A következő, kulcsfontosságú játékban nehéz pillanatokat élt át Szávay, de végül hozta az adogatását. A magyar játékos 4:2-nél a túlélésért szerválhatott, azonban játéka teljesen szétesett.

Szávay sok hibával játszott Flipkens ellen (MTI/EPA)

Szávay sok hibával játszott Flipkens ellen (MTI/EPA)

Flipkens a győzelemért adogathatott, Szávay itt még visszajött, sőt, hozta a saját szerváját is, így a belga 5:4-nél ismét a mérkőzésért állhatott az alapvonalra: 30-0 után Szávaynak breaklabdája volt, de hibázott, majd rontott egy fonákot. Először volt mérkőzéslabdája Flipkensnek, és ekkor Szávay egy újabb hosszú ütéssel elveszítette a meccset.

angol nyílt teniszbajnokság, wimbledon

1. forduló
Nők:
Mauresmo (francia, 17.)-Czink Melinda 6:1, 4:6, 6:2
Flipkens (belga)-Szávay Ágnes 7:5, 6:4
Szafina (orosz, 1.)-Lino (spanyol) 7:5, 6:3
V. Williams (amerikai, 3.)-Vögele (svájci) 6:3, 6:2
Jankovics (szerb, 6.)-Görges (német) 6:4, 7:6
Zvonarjova (orosz, 7.)-Stoop (brit) 7:6, 4:6, 6:4
Wozniacki (dán, 9.)-Date (japán) 5:7, 6:3, 6:1
Pennetta (olasz, 15.)-Llagostera (spanyol) 3:6, 6:1, 6:0
Stosur (ausztrál, 18.) – Mattek (amerikai) 6:4, 6:7, 6:2
Li (Li, kínai, 19.)-Voszkobojeva (kazah) 7:6, 6:0
Garrigues (sp., 20.)-Domachowska (len.) 3:6, 6:3, 6:4
Oudin (amerikai)-Bammer (osztrák, 29.) 4:6, 6:4, 6:2
Malek (német)-Dokic (ausztrál) 3:6, 7:5, 6:2
Kirilenko (orosz)-Kvitova (cseh) 6:4, 6:4
K. Bondarenko (ukrán)-Sevastova (lett) 6:3, 7:6
Govorcova (fehérorosz)-Perebijnisz (ukrán) 4:6, 6:3, 6:4
Benesova (cseh)-O’Brien (brit) 6:2, 5:7, 6:4
Dusevina (orosz)-Cornet (francia, 22.) 3:6, 6:0, 6:4
Svedova (kazah)-Niculescu (román) 6:1, 6:0
Mayr (osztrák)-Keothavong (brit) 7:5, 6:2
De Los Rios (paraguayi)-Vaidisova (cseh) 6:4, 6:7, 6:4
Garbin (olasz)-Brianti (olasz) 6:4, 6:3
Lisicki (német)-Csakvetadze (orosz, 32.) 4:6, 7:6, 6:2
Errani (olasz)-Dubois (kanadai) 7:5, 6:2
Peng (kínai)-Glatch (amerikai) 6:4, 2:6, 6:4

Férfiak:
Murray (brit, 3.)-Kendrick (amerikai) 7:5, 6:7, 6:3, 6:4
Del Potro (argentin, 5.)-Clément (francia) 6:3, 6:1, 6:2
Roddick (amerikai, 6.)-Chardy (fra.) 6:3, 7:6, 4:6, 6:3
Gonzalez (chilei, 10.)-Gabasvili (orosz) 7:5, 7:5, 6:3
Davigyenko (orosz, 12.)-Evans (brit) 6:2, 6:3, 6:3
Ferrer (spanyol, 16.)-Kim (amerikai) 7:5, 6:3, 4:6, 6:2
Wawrinka (svájci, 19.)-Schwank (argentin) 7:5, 6:4, 6:1
Berdych (cseh, 20.)-Bogdanovic (brit) 6:3, 6:4, 6:4
Stepanek (cseh, 23.)-Falla (kolumbiai) 6:4, 6:4, 6:1
Haas (német, 24.)-Peya (osztrák) 6:7, 7:6, 6:3, 6:4
Zverev (német)-Turszunov (orosz, 25.) 6:4, 6:2, 3:0 -fa.
Melzer (osztrák, 26.)-Odesnik (amerikai) 6:1, 6:4, 6:2
Troicki (szerb, 30.)-Dabul (argentin) 6:4, 6:4, 6:3
Hanescu (ro, 31.)-Navarro (sp.) 6:3, 6:7, 6:4, 6:7, 12:10
Santoro (francia)-Kiefer (német, 33.) 6:4, 6:2, 6:2
Kunyicin (orosz)-Dimitrov (bolgár) 3:6, 6:0, 4:0 – fa.
Becker (német)-Karanusic (horvát) 6:4, 6:4, 6:1
Crivoi (román)-Phau (német) 4:6, 6:1, 7:6, 2:6, 6:3
Hewitt (ausztrál)-Ginepri (amerikai) 6:4, 6:1, 6:1
Devilder (fra.)-Lapentti (ecuadori) 3:6, 6:4, 6:3, 4:6, 7:5
Mathieu (francia)-Gil (portugál) 6:1, 2:6, 6:4, 6:2
Fognini (olasz)-Isztomin (üzbég) 1:6, 6:7, 6:4, 3:1 – fa.
Llodra (francia)-Goodall (brit) 4:6, 7:6, 6:4, 3:6, 6:4
Mayer (argentin)-Hernandez (spanyol) 6:0, 6:0, 6:3
Gulbis (lett)-Ghedin (olasz) 6:2, 6:4, 6:4
Alves (brazil)-Pavel (román) 6:3, 2:6, 6:1, 2:6, 6:1
Starace (olasz)-Acasuso (argentin) 7:6, 6:3 – fa.
Cuevas (uru.)-Ch. Rochus (bel.) 3:6, 4:6, 6:4, 6:1, 11:9
Ferrero (spanyol)-Juzsnyij (orosz) 6:3, 7:6, 6:3
Petzschner (német)-Ram (amerikai) 2:6, 6:1, 7:6, 6:1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.