Élet-Stílus

Nem mérgez a magyar búza

admin
admin

2009. 06. 22. 18:28

A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalnak (MÉBiH) nincs tudomása arról, hogy gabonatoxin miatt Magyarországon az utóbbi években bárki megbetegedett volna - közölte a hivatal az illetékes hatóságokkal folytatott, fuzárium-toxinokkal kapcsolatos tanácskozása után.

Az MR1 Kossuth rádió riportere még májusban vizsgáltatott ki tizenegy, egy szegedi hipermarketben találomra vásárolt teljes kiőrlésű pékárut, amelyből négy szennyezett volt.

A MÉBiH közleménye szerint a tanácskozáson a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hatóság (MgSzH) mellett részt vettek a gabonatermelés, malomipari- és sütőipari feldolgozás, valamint a tudomány (kutatóintézetek, egyetemek) és a vizsgáló laboratóriumok képviselői is.

A megbeszélés résztvevői megállapították, hogy a Magyarországon kapható gabonaalapú termékek szennyezettsége – noha nem tér el az európai átlagtól, és jobb, mint a világ sok más területén – figyelmet érdemel. Minden lehetőséget ki kell használni, hogy a hazai gabona megőrizze hagyományosan kiváló minőségét, ezzel segítve a termékek biztonságosságát, és a lakosság egészségi állapotának javulását.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.