Élet-Stílus

Matthäus a hét első felében érkezik Magyarországra

admin
admin

2009. 06. 22. 17:36

Lothar Matthäus, az FC Fehérvár edzőjelöltje a hét első felében érkezik Magyarországra Berzi Sándor, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő csapat ügyvezetője szerint.

A klub és a játékosként 150-szeres német válogatott pénteken szóban megállapodott egymással, de a korábbi magyar szövetségi kapitány visszarepült hazájába, ahol ügyvédeivel tanulmányozza a szerződéstervezetet.

Sajtóértesülések szerint keddre várták Matthäust, azonban Berzi úgy nyilatkozott, hogy “inkább szerdára várható” a szakember.
“Ha Matthäus rendben találta a szerződést, akkor már csak annak aláírása van hátra” – tette hozzá a magyar szövetség korábbi főtitkára.

A 48 éves Matthäus 2004 februárjától 2005 decemberéig volt a magyar válogatott szakvezetője, majd a brazil Atletico Paranaenséhez szerződött. A következő állomás – 2006 és 2007 között – az osztrák Red Bull Salzburg volt, amellyel bajnokságot nyert.

Legutóbb az izraeli Maccabi Netanyánál tevékenykedett. A múlt héten lapinformáció szerint bejelentkezett érte a német élvonaltól búcsúzott Arminia Bielefeld is, de a gárda később visszalépett. Amennyiben létrejön a megállapodás, Matthäus pályaedzője Székesfehérváron a korábban Mainzban légióskodó Bódog Tamás lesz, míg a kapusedzői teendőket Disztl Péter látja majd el.

Az NB I-ben hatodik helyen végzett, Ligakupa-győztes Fehérvárt az elmúlt idényben Varga István irányította, akivel nem hosszabbítottak szerződést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.