Élet-Stílus

Zsákkal menjünk kirándulni!

admin
admin

2009. 06. 21. 11:20

Menjünk kirándulni, de ne csak a lakástól az autóig, majd a csárdától a parkolóig sétáljunk. És ne hagyjunk szeméthegyeket magunk után a természetben!

Az üdülési csekkek most még virágzó forgalma hozzájárult ahhoz, hogy sokan a hazai vidéken töltik hétvégéiket. Az itt eltöltött egy-két éjszaka kiváló lehetőség arra, hogy a zsúfolásig megtelt wellness-központok helyett kicsit kiruccanjuk a természetbe is. Menjünk együtt kirándulni! A kirándulás az egyik legérdekesebb közös program baráti társaságoknak, az így szerzett élményekről még évek múltán is folyik majd az anekdotázás. Az esti bográcsozást és a mellette folyó mulatozást úgysem tudja felülmúlni a sok egyforma szórakozóhely.

Éljük át az élményt

A „modern” kirándulás ma azt jelenti, hogy kocsiba pattanva elhajtunk egy olyan kirándulóhelyre, ami színültig tele van turistákkal, a helyi csárdában magunkba „szívjuk” a vidék ízét, majd egy parkolóig vagy az első nevezetességig tartó levezető séta után hazarobogunk. Az úton tehát ugyanúgy órákat töltünk autóban, ami nem csak a környezetet szennyezi, de a hétköznapok kényszerű közlekedése mellett nem is hoz változatosságot, és szó szerint elszigetel a környezettől.

forrás: HuMuSZ

forrás: HuMuSZ

Egy gyalogos, biciklis vagy evezős túra sokkal nagyobb személyes élményt nyújt, minden érzékszervünkkel ott vagyunk a helyszínen, nemcsak egy szélvédőn át bámuljuk a tájat, de legfőképp az utat, ráadásul nem költünk vagyonokat üzemanyagra és autópálya matricákra. A távolabbi úti céloknál is törekedjünk arra, hogy az egy főre jutó környezetszennyezésben jobb helyet elfoglaló vonattal vagy busszal megoldjuk az utazást, a szálláshelytől pedig gyalog vagy biciklivel barangoljunk – javasolja a HuMuSZ.

Pusztít a szemét

Sajnos a népszerű kirándulóhelyek az egy-egy szép napon kitóduló tömeg fogyasztói rohama után romhalmazzá válnak. Ilyenkor a tűzrakóhelyek környékén, a réteken és erdőkben hihetetlen mennyiségű eldobált hulladék marad hátra. Minden kirándulásra csomagoljunk egy szemeteszsákot, ennyin múlik ugyanis, hogy tisztán tartjuk-e a környezetet. A zsákot vigyük az első kukáig vagy hazáig. Tudni kell, hogy rossz esetben az elszórt hulladékok örökre ott maradnak szennyezni a tájat, és sok szemét az állatok és növények pusztulását is okozza A helyreállítás költségeit pedig mi fizetjük meg busásan, hiszen a nemzeti parkok és a kirándulóhelyeket fenntartó erdőkezelő társaságok köztulajdonban vannak.

Tartsuk tiszteletben a vadvilágot azzal, hogy nem térünk le a kijelölt útvonalakról. Ne szedjünk össze növényeket, köveket és tüzet csak a kijelölt helyeken rakjunk. Tájékozódjunk arról, hogy van-e érvényben tűzrakási tilalom. A kirándulók etikettjéhez tartozik, hogy a tűz eloltása, a szemét összeszedése után illik szedni egy adag rőzsét azért, hogy a következőnek ne ezzel kelljen kezdenie.

még néhány tipp a kiránduláshoz

•Ritkán járunk ugyanoda kirándulni, ezért az úti könyveket könyvtárból is kölcsönözhetjük, így nem kell megvenni, de bármikor ismét hozzájuthatunk, amikor szükség van rá.
•A fényképezőgép és a bicikli is tipikusan olyan tárgy, amit nem veszünk elő minden nap (tisztelet a kivételnek), ezért a baráti társaságban használhatjuk közösen. Ez így gazdaságos, és a kevesebb vásárlás révén kevesebb hulladék keletkezik.
•A PET-palackos üdítők helyett vigyünk kulacsot, termoszt, és ha van a környéken neves ivóvizes forrás, akkor keressük fel, hogy újratöltsük az italtartónkat.
•A rovarokkal folyó hadviselés a kirándulásokon igazán szembeötlő. Kerüljük a kemikáliákat, és keressük a természetes alapanyagból készült szúnyog- és kullancsriasztókat. Ugyanez vonatkozik a fényvédő krémekre is.
•Csomagoljunk textilszalvétába, kerüljük a papírt.
•Ha piknikezünk, az alapanyagokat ne eldobó csomagolásban szállítsuk, hanem újra használható edényekben, ami persze takarékosabb megoldás is. Evőeszközökből, tányérokból és poharakból is keressük a tartós termékeket.
•Ha esetleg cigarettázunk, soha ne dobjuk el az égő csikket vagy gyufát a természetben, mert katasztrófát idézhetünk elő vele. Kérjünk ajándékba vagy vegyünk zárható, úti hamutálat.
•Ha illegális hulladéklerakót találunk, fényképezzük le és próbáljuk meg térképen megjegyezni a helyét, majd jelentsük be az önkormányzatnál.

Cikkünk szerzője Graczka Sylvia, a Hulladék Munkaszövetség munkatársa.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.