Élet-Stílus

Szlovák-verés álomjátékkal

Kijutott a januári ausztriai Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután vasárnap a selejtező utolsó fordulójában álomszerű játékkal 30-19-re nyert Szlovákiában, ezzel csoportjában a horvátok mögött a második helyen végzett.

A magyaroknak pontot kellett szerezniük ahhoz, hogy ott legyenek az Eb-n, mivel június 10-én, Szombathelyen nagy meglepetésre a szlovákok győztek 30-29-re.

A magyar szövetség előre jelezte, hogy a vendégeknek szóló valamennyi – 110 darab – belépő elővételben elkelt, így csak azoknak érdemes útnak indulni, akiknek van jegyük. Az elmúlt hetekben rendezett magyar-szlovák női vb-selejtezőkön néhány magyar szurkoló az ellenfél gyalázásával volt elfoglalva, most viszont sem az 1100 férőhelyes csarnokban, sem azon kívül nem történt atrocitás. A vendéglátók is sportszerűn buzdították kedvenceiket, a légkör már-már baráti volt.

Szlovák-verés álomjátékkal 1

Kimaradt helyzetekkel indult a roppant fontos csata, Fazekas szenzációsan védett – bár kétszer a kapufa is vele volt -, aztán Laluskát kiállították, de így is nőtt a különbség. A hazaiak csak a 7. percben, 0-3 után találtak be először. Lassan felpörögtek a szlovákok (3-4), ám a bordasérüléssel kezelt Eklemovics szárnyalt. A dunaferres Stochl nem igazán találkozott a labdával, az irányító ötször volt eredményes ebben a szakaszban. Negyedóra elteltével 4-9 állt az eredményjelzőn. Az előny a folytatásban tovább hízott, és a 19. percben, 5-12-nél a szlovák szövetségi kapitány időt kért, majd több poszton cserélt.

A védekezésben sokat vállaló Laluska megkapta második büntetését, Fazekas viszont teljesen megbabonázta a hazai támadókat, és 71 százalékos hatékonysággal védett az első félidőben. Elől szinte minden bejött, ennek nyomán pedig a közönség legnagyobb megdöbbenésére a 27. percben kétszámjegyűvé vált a különbség (6-16), ráadásul úgy, hogy a találatok többsége szépségdíjas volt.

A pihenőt követően agresszív játékkal rukkolt elő a szlovák gárda, amely Nagy László kiállítása alatt kétszer betalált. A magyarok öt perc után lőttek ismét gólt, de az immár teher nélkül játszó rivális lassan csökkentette tetemes hátrányát (38. p: 11-18), ráadásul Iváncsik Gergő hétméterest rontott.

Schuch kiállításakor sikerült valamelyest felpörögni, ezzel túlélte a veszélyes szakaszt a magyar válogatott, majd a 48. percben visszaállt a “közte tíz” (13-23). A végjátékban még rátett egy lapáttal a Hajdu-csapat, amely 11 nap alatt a “pokolból a mennyországba” jutott.

nyilatkozatok

Hajdu János, a magyar szövetségi kapitány: “Éreztem, hogy a csapatban van erő. A szlovákok már a találkozó előtt feszültek voltak, lehetett rajtuk látni, hogy tartanak az összecsapástól, nem úgy, mint másfél hete, Szombathelyen. Most nekik volt veszíteni valójuk, és egyszerűen átrobogtunk rajtuk. A siker alapja a szenzációs kapusteljesítmény volt, Fazekas extázisban védett, az ő lendülete pedig átragadt a többiekre. Fontos volt, hogy bebizonyítottuk: ott a helyünk a legjobb 16 európai válogatott között. Nagy szívfájdalmam lett volna, ha egy rossz meccs, egy rossz negyedóra miatt nem jutunk ki az Eb-re.”

Császár Gábor: “Elszántak voltunk, úgy érzem, kicsit megleptünk a szlovákok az első negyedórával. Utána arra kellett figyelni, nehogy leadjuk a megszerzett előnyt.”

Fazekas Nándor: “Remekül védekeztek előttem, emiatt védhettem jól. Örülök, hogy segíthettem. Nagyszerű csapatunk van, Szlovákiában különösen nagy bravúr ilyen nagy arányban diadalmaskodni.”

Zoltan Heister, a szlovákok szövetségi kapitánya: “A magyar kapus teljesítményével teljesen letaglózott bennünket. Az első félidőben mintha a pályán se lettünk volna. A szünetben azt kértem a játékosaimtól, hogy most már játsszanak felszabadultan, mutassák meg, mit tudnak. Kicsit közelebb jöttünk, de a magyarok most sokkal jobbak voltak.”

Férfi Európa-bajnoki selejtező, 4. csoport, utolsó játéknap:
Szlovákia-Magyarország 19-30 (6-17)
Gól: Petro 3, Valo 3, M. Stranovsky 2, Szücs 2, Sulc 2, Urban 2, Niznan 2, Pekar 2, Kleis 1, illetve Eklemovics 7, Iváncsik T. 5, Nagy L. 5, Császár 4/1, Ilyés 4, Iváncsik G. 3, Zubai 2

A csoport másik mérkőzésén:
Görögország-Horvátország 24-29 (13-14)

A csoport végeredménye:
1. Horvátország 14 pont
2. Magyarország 12
3. Szlovákia 8
4. Görögország 6
5. Finnország 0
A csoport első két helyezettje vehet részt a január 19. és 31. közötti ausztriai Eb-n.

A kontinenstorna 16 csapatos mezőnye: Ausztria (házigazda), Dánia (címvédő), Svédország, Lengyelország, Oroszország, Szerbia, Izland, Norvégia, Horvátország, Magyarország, Németország, Szlovénia, Franciaország, Csehország, Spanyolország, Ukrajna
A csoportsorsolásra szerdán kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik