Élet-Stílus

Kovács és Vajda duplázott

admin
admin

2009. 06. 20. 19:40

Kovács Katalin, Vajda Attila és Molnár Péter nyerte az egyes küzdelmeket 500 méteren a szegedi Maty-éren zajló kajak-kenu HP Kupa Eb- és vb-válogatón. Kovács Janics Natasával a papírformának megfelelően párosban is győzött.

A táv szombat délutáni döntőiben a női kajakosoknál igazi sztárparádét láthatott a közönség: a pénteken, 1000 méteren győztes, vb-címvédő Kovács Katalin mellett ott volt a rajtnál az athéni ötkarikás bajnok Janics Natasa, a 2006-os világbajnok Benedek Dalma, valamint Paksy Tímea és Kozák Danuta is.

A nagy érdeklődéssel várt futamot végül Kovács Katalin nyerte Benedek és Kozák előtt, míg Janics csak negyedik lett.

Kovács Katalin 500-on sem talált legyőzőre (MTI)

Kovács Katalin 500-on sem talált legyőzőre (MTI)

A pénteken, egy kilométeren szintén győztes, pekingi bajnok kenus, Vajda ezúttal sem hagyott kétséget afelől, hogy a hazai vizeken ő a legjobb, míg a fiatal Molnár Péter nagy küzdelemben utasította maga mögé a riválisokat a férfi kajakosoknál.

A párosban a kajakosoknál a papírforma érvényesült, az jelentett volna szenzációt, ha nem a hazai és nemzetközi vizeken évek óta veretlen Kovács, Janics kettős, illetve a tavalyi, pekingi ötkarikás játékokon negyedik Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó diadalmaskodik az 500 méteres távon.

Ugyanakkor a nőknél a Paksy Tímea, Benedek Dalma duó némi meglepetésre nem került a dobogóra, csak negyedik lett.

A kenusoknál az 1000 méteren győztes Sáfrán testvéreknek nem sikerült a duplázás, ezúttal csak harmadikként zártak, s a két héttel ezelőtt, ugyanitt rendezett Világkupán bronzérmes Varga Dávid, Széles Gábor duó készülődhet az Eb-re és a vb-re.

Kovács Katalin egyesben is győzött 500-on, így döntenie kell, hogy melyik számot vállalja, Storcz Botond szövetségi kapitány ugyanis kikötötte, hogy a magyar versenyzők az ötkarikás távokon csak egy számban indulhatnak a világversenyeken.

A szakember az MTI érdeklődésére azt mondta: várhatóan vasárnap estére tisztázódik ez a kérdés, mint ahogy az Eb-n induló négyesek összeállítását is akkor hirdeti ki.

A vasárnapig tartó HP Kupa az olimpiai távú egyes és páros számok esetében egyaránt kvalifikál a jövő heti, brandenburgi Európa-bajnokságra és az augusztusi, dartmouth-i vb-re, a nem ötkarikás számokban pedig a kontinensviadalra. Az 500 méteres férfi és női K-2, valamint C-2 egyformán olimpiai szám.

Szombati döntők
Férfi K-1 500 m:
1. Molnár Péter (Tiszaújváros) 1:38.535 p
2. Bozsik Gábor (Démász-Szeged) 1:38.649
3. Dombi Rudolf (Építők Margitsziget) 1:39.759

Férfi C-1 500 m:
1. Vajda Attila (Démász-Szeged) 1:50.647
2. Volein Viktor (Csepel) 1:52.375
3. Korisánszky Péter Dániel (Csepel) 1:52.435

Női K-1 500 m:
1. Kovács Katalin (Domino Honvéd) 1:48.292
2. Benedek Dalma (MTK-Erzséberváros) 1:49.144
3. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:49.534

Férfi K-2 500 m:
1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Győr, Kőbánya) 1:28.468
2. Czinege Árpád, Glózer Gergely (Épitők Margitsziget) 1:29.830
3. Dobos András. Kökény Roland (Domino Honvéd) 1:29.968

Férfi C-2 500 m:
1. Varga Dávid, Széles Gábor (MTK, Győr) 1:40.184
2. Németh Gergő, Nagy Péter (Győr) 1:41.546
2. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (KSI, Kaposvár) 1:41.978

Női K-2 500 m:
1. Kovács Katalin, Janics Natasa (Honvéd, Szeged) 1:39.046
2. Kozák Danuta, Szabó Gabriella (Honvéd) 1:39.988
3. Medveczky Erika, Fazekas Krisztina (MTK) 1:41.890

A pénteki, ezerméteres döntők győztesei

Férfi K-1: Kucsera Gábor
Férfi C-1: Vajda Attila
Női K-1: Kovács Katalin
Férfi K-2 1000 m: Gönczy Gábor, Kökény Roland
Férfi C-2 1000 m: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály
Női K-2 1000 m: Szabó Gabriella, Csipes Tamara

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.