Élet-Stílus

Spanyol győzelem és csúcsbeállítás

admin
admin

2009. 06. 17. 18:16

A spanyol labdarúgó-válogatott a második mérkőzését is megnyerte a Dél-Afrikában zajló Konföderációs Kupán. A regnáló Európa-bajnok ugyan ezúttal nem brillírozott, ámbátor így is magabiztosan verte Ázsia bajnokát.

Az spanyol válogatott Irak legyőzésével 34-re növelte a veretlenül megvívott mérkőzései számát, és 14. sikerével beállította a brazilok és a franciák korábbi rekordját.

Ugyanakkor aligha marad emlékezetes az Európa-bajnok szerdán Bloemfonteinben lejátszott találkozója, elsősorban persze az Ázsia-kupa-győztes iraki válogatott hibáztatható ezért.

Az ázsaiaiak – akik a nyitó mérkőzésen 0-0-ra végeztek a dél-afrikaiakkal – védekezésen kívül mással nem igen törődtek, kontratámadásokra is meglehetősen ritkán vállalkoztak.

David Villa döntött (MTI/EPA)

David Villa döntött (MTI/EPA)

Többnyire spanyol lábakon járt a labda, de hiába játszottak nagy fölényben Fernando Torresék, olykor lassan és pontatlanul szövögették a támadásaikat, és ezzel megkönnyítették a védekező ellenfél dolgát. Bár az esélyesebb európai csapatnak így is akadtak helyzetei, gól nem született az első félidőben.

Az első gólra az 58. percig kellett várni, ekkor David Villa – aki a második félidő elején kihagyott egy nagy helyzetet – Capdevilla bal oldali beadását követően bólintott a bal alsó sarokba.

Villa 30. alkalommal volt eredményes a válogatottban, melynek örökös góllövőlistáján már második helyen áll Raúl (44) mögött.

A kapott gól után sem adták fel a sündisznóállást az irakiak, így továbbra is óriási fölényben játszottak a spanyolok, olykor hosszú percekig passzolgattak zavartalanul az ellenfél térfelén.

Azt persze túlzás lenne állítani, hogy a kapujuk elé szegezték Irakot, vagy hogy számtalanul alakították ki a nagy helyzeteket, ugyanakkor így is növelhették volna a különbséget. A 87. percben az irakiak megpróbálkoztak egy ígéretesnek tetsző ellentámadással, de Nasat 21 méterről a kapu mellé lőtt.

Az Új-Zéland ellen parádézó (5-0) Európa-bajnok ezúttal visszafogottabb teljesítményt nyújtott, de így is magabiztosan nyert, és újabb győzelmével elődöntős a Konföderációs Kupán.

Konföderációs Kupa, B csoport:
Spanyolország-Irak 1-0 (0-0)
Bloemfontein, v.: Breeze (ausztrál)
Gól: Villa (58.)
Spanyolország: Casillas – Ramos, Piqué, Marchena, Capdevila – Cazorla (David Silva, 67.), Xabi Alonso, Xavi (Busquets, 82.), Mata – Torres, David Villa (Güiza, 74.).
Irak: Mohammed – Mohammed Ali, Baszem, Fareed, Nasat – Havar (Jaszim, 70.), Szalam, Ali Husszein, Alaa (Mahmud, 81.) – Szamer (Mahdi, 60.), Muajad

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.