Élet-Stílus

F1: az utolsó esély

A Forma-1-es csapatok szervezete, a FOTA utolsó próbálkozásként levélben fordult az FIA-hoz és Bernie Ecclestone-hoz a sport jövőjének biztosításáért. Az F1-nek két napja van a túlélésre.

Mivel a legutóbbi, hétfői tárgyaláson sem közeledett egymáshoz a csapatok és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) álláspontja a Forma-1 2010-es szabályait illetően, az FIA pedig péntekig adott határidőt az eddig csak feltételesen nevezett csapatoknak, hogy ejtsék a követeléseiket, a sport a szakadék szélére ért.

A csapatok szervezete, a FOTA tegnap az FIA-nak és Bernie Ecclestone-nak írt levelében egy utolsó kísérletet tesz a helyzet megoldására.

F1: az utolsó esély 1

“Eljött az idő, hogy a sport érdekében mindannyian kompromisszumot keressünk a 2010-es bajnokságot illető vita lezárására” – írta a FOTA, hozzátéve, hogy a megfelelő feltételek mellett tagjai hajlandóak lennének 2012-ig elkötelezni magukat az F1 iránt, és hogy mindenképpen meg kellene akadályozni a csapatok távozását.

A FOTA a levélben a pénteki határidő július 1-re való kitolását is javasolta, hogy legyen még lehetőség további tárgyalásokra.

A csapatok a tervezett 60 millió dolláros költségplafon helyett az általuk “forráskorlátozásnak” nevezett megoldást javasolják, amelynek keretében egy független pénzügyi elemzőcég által kidolgozott módszertan keretében ellenőriznék a saját gazdálkodásukat, és az éves jelentéseiket az FIA elé bocsátanák.

A FOTA örömmel vette, hogy az FIA mostanra lemondott a korábban a költségplafont vállaló csapatokat műszaki előnyökben részesítő párhuzamos szabályrendszerről, és felajánlotta, hogy tagjai készek az új belépőket olcsó motorokkal, sebességváltókkal és technikai tanácsokkal segíteni.

A második félidő utolsó perceiben a labda Mosley-ék térfelén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik