Élet-Stílus

Katalán Nagydíj: Talmácsi 19. az időmérőn

admin
admin

2009. 06. 13. 15:52

Akárcsak a szabaedzéseken, úgy a MotoGP időmérőjén is a 19., azaz utolsó helyen végzett Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katalán Nagydíján.

A magyar pilóta, aki péntek délelőtt írt alá új csapatához, a Scot Racing Teamhez, 800 kcm-es Hondáján javított időeredményén a szombat délelőtti szabadedzéshez képest, míg az élcsoportban végzettek lassultak.

“Úgy érzem fokozatosan haladunk előre, ez a köridőkön is meglátszik – mondta Talmácsi a csapat tájékoztatása szerint. – Nem szabad hajszolni az eredményeket, most a fejlődésen és a tanuláson van a hangsúly. Pokolian gyors ez a motor, 317 km/órával száguldok vele a célegyenesben, de még gyorsulni fogok, és a féktávokon is csiszolnom kell. Fantasztikus érzés ebbe az elit mezőnybe tartozni, mindent megteszek, hogy megálljam a helyem közöttük. Várom a holnapi versenyt, megfontoltan kell majd hozzáállnom a nagydíjhoz, hiszen életemben először leszek ott a GP-kategória rajtrácsán.”

Talmácsi tavaly még a 125 kcm-esek között versenyzett – ebben a géposztályban lett 2007-ben világbajnok -, a mostani szezont pedig a 250 kcm-esek között kezdte, ám május 25-én a második motor hiánya és a médiajogok átruházásával kapcsolatos vita miatt szakított a Balatonring Teammel.

Ő az első közép-európai versenyző, aki a vb királykategóriájában szerepelhet.

A viadal honlapja szerint a negyedliteresek között szereplő Németh Balázs a 21. helyet szerezte meg a szombat délután kvalifikáción, míg Tóth Imre a 23. lett. Németh, a Balatonring Team pilótája, pályafutása második vb-futamán szerepel.

“A szabadedzés nagyon hasznos volt, mert igazából akkor tudtam először versenytempóban menni a pályán a pénteki problémák után – nyilatkozott Németh. – Nagyon sok kört mentem, így egész jól megismertem a pályát. Az időmérő elején a futóművön állítgattunk, aztán azt tanácsolták a szerelők, hogy keressek egy nálam egy-két másodperccel gyorsabb versenyzőt. Tudtam is vele menni három kört, közben folyamatosan gyorsultam, mert ellestem tőle az íveket meg a féktávokat. Az egyik kör végén azonban túl gyorsan mentem be az egyik kanyarba, és kicsúsztam, de szerencsére nem lett semmi bajom. Az esés miatt egy kicsit el vagyok keseredve, mert így nem tudtam kihozni magamból a maximumot. Annak a körnek a végén például, amiben ez a hiba történt, legalább egy másodperccel jobb időt tudtam volna menni, mint a kvalifikációs időm. Örülök az eredménynek, és annak is, hogy holnap Tóth Imrével már tudunk egy jót meccselni majd a versenyen.”

Gyorsasági motoros vb

Katalán Nagydíj, Barcelona
MotoGP, időmérő edzés:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 1:41.974
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:42.987
3. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:42.426
…19. Talmácsi Gábor (Honda) 1:45.833

125 kcm, időmérő edzés:
1. Julian Simon (spanyol, Aprilia) 1:51.448
2. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 1:51.468
3. Jonas Folger (német, Aprilia) 1:51.787

250 kcm, időmérő edzés:
1. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 1:46.749
2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:46.899
3. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:46.908
…21. Németh Balázs (Aprilia) 1:50.732
…23. Tóth Imre (Aprilia) 1:51.296

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.