Élet-Stílus

Anand asztalhoz ül a magyar bajnokságban

admin
admin

2009. 06. 11. 13:29

A világbajnok Viswanathan Anand a következő idényben biztosan asztalhoz ül a magyar bajnokságban - erről szerződést írt alá csütörtökön az indiai nagymester és Nádasi Tamás, a címvédő Aquaprofit Nagykanizsa sakk-klub elnöke.

Anand elmondta, Mainz, Zürich, Korzika és a moszkvai Tal-emlékverseny után játszik majd a magyar csapatbajnokságban, amelyben akár három partit is vívhat. A debütálásra még idén sor kerülhet.

A sajtótájékoztatón egy asztalnál foglalt helyet a világ legjobb férfi és női játékosa, azaz Anand és Polgár Judit, valamint Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója és az Egyesült Államokban élő Polgár Zsuzsa.

Nádasi emlékeztetett rá, hogy Anand már tavaly a Nagykanizsához szerződött, de az elmúlt szezonban nem sikerült megfelelő időpontot találni számára a bajnoki fellépésre. Az Aquaprofit nélküle is fölényesen, 13,5 ponttal nyerte a csb-t, s készül a BEK-szereplésre.

Nádasi kiemelte, hogy a csapat legerősebb összeállításában Anand szerepel az első táblán, a spanyol Alexei Shirov a másodikon, Polgár Judit pedig a harmadikon. Ezután a román Liviu-Dieter Nisipeanu és a német Arkadij Naiditsch következne az erősorrendben.

Rajtuk kívül az együttes játékosa még Polgár Zsófia és Portisch Lajos is, s összességében nyolc ország legjobbjai szerepelnek a klubban.

Az összeállítás így komoly fejtörést okozhat Flumbort András csapatkapitánynak, mivel a szövetség szabálya szerint az egy fordulóban asztalhoz ülő 12 játékosból nyolcnak hazai sakkozónak kell lennie.

Anand (balról) és Lékó Péter a miskolci párosmérkőzésen (MTI)

Anand (balról) és Lékó Péter a miskolci párosmérkőzésen (MTI)

Nádasi jelezte: célja, hogy mind a három Polgár-lány a Nagykanizsa színeiben játsszon, ehhez kapcsolódóan idén is megrendezik a Polgár-sakknapot. Továbbá egy linaresi erősségű tornát is létre kívánnak hozni, ennek helyszíne vagy Budapest vagy – a cég profiljából eredően – valamelyik fürdőváros lenne.

Az Ananddal kötött szerződés egyébként azt is tartalmazza, hogy a világbajnok feleségével Magyarországon kapcsolódjon ki. A felek a megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Arra a kérdésre, hogy Anand az indiai vagy a magyar válogatottnak ad-e nagyobb esélyt egy olimpiai győzelemre, a világbajnok azt felelte: nagyjából egyforma erősnek tartja a két csapatot. Portisch Lajos viszont később hozzátette, hogy amennyiben ő lesz a magyar válogatott kapitánya, természetesen nekik lesz nagyobb esélyük a sikerre.

Az olimpiai bajnok nagymester – aki márciusban szerződött Nagykanizsára, mivel előző klubja, a Csuti SK nem regisztrálta őt a szövetségben – külön is gratulált Anandnak, mondván, végre nem egy orosz a világbajnok. A négy sakkozó aláírt egy sakktáblát, melyet elárvereznek. A bevételt az Aquaprofit utánpótlás-nevelésre fordítja.

viswanathan anand

Született: 1969. december 11., Csennaj (Madrász)
Élő-pontszáma: 2783
Világranglista-helyezése: 2.
A világbajnok Viswanathan Anand egyike azon négy sakkozónak a világon, aki átlépte a 2800-as Élő-ponthatárt.
A 39 éves indiai nagymester 2000-ben jutott fel a csúcsra a FIDE-világbajnokság megnyerésével, s írt történelmet, mivel ő lett a sportág első ázsiai világbajnoka a férfiak között. A teheráni döntőben a spanyol Alexei Shirov ellen nyert, aki hozzá hasonlóan az Aquaprofit Nagykanizsa csapatához szerződött.
Anand ekkor már harmadszor játszott vb-döntőben. Az úgynevezett profi címért zajló párharcban 1995-ben alulmaradt az orosz Garri Kaszparovval szemben, majd három évvel később Lausanne-ban, az első kieséses rendszerű vb fináléjában szenvedett vereséget a szintén orosz Anatolij Karpovtól.
Anand 2007-ben ismét világbajnok lett, ugyanis a mexikóvárosi nyolcfős vb-tornán 9 ponttal végzett az élen, majd tavaly megvédte címét az orosz Vlagyimir Kramnyikkal szembeni bonni párosmérkőzésen (6,5-4,5). Az indiai játékos nemcsak a klasszikus idejű partikban tartozik a legjobbak közé, hanem a rapid idejű mérkőzésekben is, 2003-ban megnyerte az első rapid világbajnokságot.
Hat alkalommal ítélték neki a szakírók a sakk Oscart (1997, 1998, 2003, 2004, 2007, 2008). A volt világranglista-vezető jelenleg 2783 ponttal második a legjobbak között.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.