Élet-Stílus

Veszélybe került a kézisek Eb-szereplése

admin
admin

2009. 06. 10. 19:59

A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovákiától az Eb-selejtezősorozatban, Szombathelyen.

Két magyar gól után három szlovák érkezett, azonban ezt követően négyszer megint a hazaiak próbálkoztak sikerrel. Negyedóra elteltével 8-5-re vezetett a Hajdu-csapat, majd megkezdődtek a cserék. A friss emberek révén 12-8 lett az állás, azonban a rivális is újított, és nem szakadt le.

A szünet után felváltva estek a gólok, és egyre nagyobb lett az iram. A versenyben maradásért küzdő szlovákok remekül tartották magukat, még emberhátrányban is betaláltak, ráadásul a Dunaferrben légiós Stochl büntetőt fogott. A 40. percben egyenlő lett (20-20), és a magyarok kapitánya időt kért.

A Gyöngyös beállósa, Kopco hiába szórta a gólokat, a vendég szlovákok nem tudtak fordítani, így a lélektani előny megmaradt.

Császár Gáborék nem bírtak a szlovákokkal (MTI)

Császár Gáborék nem bírtak a szlovákokkal (MTI)

A magyaroknál Nagy László volt elemében, ő is kedvére talált be, 25-25-nél viszont rontott, és a szlovákok átvették a vezetést, aztán Harsányi a hétméterest a felső lécre vágta.

Mocsait szándékos lábért kiállították, így még nehezebb lett a magyarok dolga. A lendületbe jött ellenfél 29-26-ra elhúzott, majd Nagy László duplázott, aztán kiállították róla Kopcót.
A végén Nagy még lövést rontott, így aztán Eklemovics találata csak a minimális különbségű vereség eléréséhez volt elegendő.

A vereség azt jelenti, hogy a továbbjutás veszélybe került, és – a papírforma-győzelmeket leszámítva – vagy Horvátországban vagy Szlovákiában nyerni kell a magyar válogatottnak.

Nyilatkozat

Hajdu János szövetségi kapitány: „A mennyből a pokolba jutottunk. Egy esetleges győzelemmel már szinte biztossá vált volna a továbbjutás, így viszont bravúr kell hozzá. A szlovákok sokkal frissebbek voltak, és jobban bírták a végét. A védekezésben sok hibánk volt, ezt nem bírtuk el.”

Eb-selejtező, 4. csoport:
Magyarország-Szlovákia 29-30 (15-12)
Gól: Nagy L. 9, Iváncsik G. 4, Mocsai 4/2, Eklemovics 3, Zubai 3, Iváncsik T. 2, Ilyés 2, Császár 1, Harsányi 1, illetve Sulc 7, Kopco 7, M. Stranovsky 5, Valo 5, Szücs 3, Petro 1, Kleis 1/1, T. Stranovsky 1

A csoport másik mérkőzésén:
Finnország-Horvátország 14-34 (8-15)

A csoport állása:
1. Horvátország 8 pont/5 mérkőzés (163-110)
2. Magyarország 8/5 (154-115)
3. Szlovákia 6/5 (140-130)
4. Görögország 6/6 (156-162), 5. Finnország 0/7

(A csoport első két helyezettje jut ki a 2010. január 19. és 31. között esedékes ausztriai Európa-bajnokságra.)

A magyarok további programja:
Vasárnap: Horvátország-Magyarország, 20:00
Június 18.: Magyarország-Görögország, 18:00
Június 21.: Szlovákia-Magyarország, 16:00

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.