Élet-Stílus

Rekordot döntött a nagydöntőben a Magic – videó

admin
admin

2009. 06. 10. 10:14

Az Orlando Magic a finálék történetének legjobb, 62,5 százalékos mezőnydobási hatékonyságával hazai pályán legyőzte a Los Angeles Lakerst a harmadik mérkőzésen, ezzel szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Magic az első pillanattól kezdve nagyon összeszedetten játszott, ám a nyitónegyedben még nem tudott mit kezdeni a Lakers sztárjával, Kobe Bryanttel, aki 17 pontot szerzett az első szünetig, így ekkor még a vendégek vezettek. A második 12 percben aztán javult a Bryant elleni védekezés, a másik gyűrűnél pedig a hazaiak szinte nem tudtak dobást hibázni, így öt ponttal az Orlandónál volt az előny a fordulás előtt. Az első félidőben szintén rekordot állított fel az Orlando azzal, hogy a játékosok 75 százalékos pontossággal dobták a kétpontosokat.

A kiváló támadójáték ellenére nem tudott meglépni riválisától Stan van Gundy együttese, mert ugyan – a végül “csak” 31 pontig jutó – Bryantet sikerült kikapcsolni, elsősorban Pau Gasol (23 pont) révén tartotta a lépést a Lakers.

Padlón a Lakers, de még náluk az előny (mti/epa)

Padlón a Lakers, de még náluk az előny (mti/epa)

A végjáték – noha a negyedik negyed közepén már úgy tűnt sikerül megroggyantani a Los Angelest – nagyon izgalmasan alakult, másfél perccel a vége előtt egyenlő volt az állás, a hajrában azonban, többek között Bryant hibái miatt, jobb volt a Magic.

A Lakers a rivális 62,5 százalékos mutatója ellenére csak magát okolhatja a vereségért, hiszen szokatlan módon 10 büntetődobást hagytak ki a kaliforniaiak. A legtöbbet éppen Bryant hibázta, aki szinte értékelhetetlen nyújtott ebben a műfajban, 10 próbálkozásból, ötöt juttatott célba. A Lakers sztárja szokásához híven a második félidőben is mindenhonnan tüzelt, de a parádés első negyedet követően pontatlanul célzott, a második félidőben 15 dobásából csak négy hullott a gyűrűbe.

Nézze meg a meccs legszebb jeleneteit!

A Magic igazi csapatjátékot mutatott be, melyet a statisztika is bizonyít: Dwight Howard és Rashard Lewis 21-21, Rafer Alston 20, míg Hedo Turkoglu és Mickael Pietrus 18-18 pontot szereztek. A mérkőzést követően az Orlando trénere a kosárlabad egyszerűségéről beszélt. „A dobásaink bementek, ez a taktika mindig beválik” – magyarázta Stan Van Gundy, aki a negyedik találkozón kiegyenlítheti a párharcot a csapatával. A meccset magyar idő szerint péntek hajnalban játsszák Orlandóban.

NBA, nagydöntő, 3. mérkőzés:
Orlando Magic – Los Angeles Lakers – 108-104 (27-31, 32-23, 22-21, 27-29)
A negyedik sikerig tartó párharc állása: 2-1, a Lakers javára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.