Élet-Stílus

A hetedik meccs dönt a Stanley-kupáról – videó

admin
admin

2009. 06. 10. 09:30

A Pittsburgh Penguins hazai jégen 2-1-re nyert a címvédő Detroit Red Wings ellen, ezzel 3-3-ra módosította a párharc állását, azaz az utolsó, hetedik mérkőzés dönt az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) idei nagydöntőjében.

Hatalmas detroiti helyzettel kezdődött a hatodik találkozó szerda hajnalban, Pittsburghben, de Marc-Andre Fleury bravúrral védett, a folytatásban pedig inkább kollégájának akadt dolga. Az első húsz percben a lövések tekintetében nagy fölényben voltak a „pingvinek”, szemben a címvédő 3 kísérletével ők 12-szer próbálkoztak, Chris Osgood azonban állta a sarat.

A második harmad elején azonban szinte rögtön kapitulált a 36 éves hálóőr, Jordan Staal a saját kipattanóját bevágva jutatta vezetéshez a párharcban akkor 2-3-ra álló Pittsburghöt.

A folytatásban is lendületben maradtak a hazaiak, Osgood azonban tartotta a lelket a címvédőben, amely idővel újított akadtak helyzetei is, Henrik Zetterberg a kapuvasat találta el.

Pittsburgh Penguins-Detroit Red Wings 2-1

A záró harmadban a Detroit kétszer annyiszor lőtt kapura, mint ellenfele, ezzel szemben a „pingvinek” Tyler Kennedy góljával – közelről helyezett a kapuba – növelték az előnyüket. Két és fél perccel később Kris Draper ugyan szépített, a hálóba pofozta a kapusról kipattant korongot (ezzel megszerezte első pontját a playoffban!), ennél közelebb azonban nem került riválisához a Detroit, jóllehet, a lehetőségei megvoltak az egyenlítéshez.

A végén a Red Wings lehozta Osgoodot, és az utolsó másodpercekben is akadt egy nagy lehetősége, Rob Scuderi azonban kisegítette Fleuryt, a pittsburghi védő lábbal védett.

A párharc eddigi hat felvonásán mindig a hazai csapat győzött, a sorsdöntő hetedik meccsen – amely pénteken esedékes – a Detroit lesz majd a házigazda.

Legutóbb három évvel ezelőtt volt hétmeccses a Stanley-kupa fináléja, egyébként akkor a sorsdöntő utolsó mérkőzést a hazai csapat, jelesül a Carolina Hurricanes nyerte, 3-1-re az Edmonton Oliersszel szemben.

A tavalyi döntőben a Detroit 4-2-re intézte el Pittsburghöt.

Stanley-Kupa-döntő, 6. mérkőzés:


Pittsburgh Penguins-Detroit Red Wings 2-1 (0-0, 1-0, 1-1)


Gól: Staal (21.), Kennedy (46.), illetve Draper (49.)

Kapusok: Fleury 25 védés/26 lövés, ill. Osgood 29/31

Kiállítások: 4, ill. 4 perc
A párharc állása: 3-3.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.