Élet-Stílus

Vereség a lettektől is, marad a számolgatás

admin
admin

2009. 06. 08. 21:17

Kikapott 76-59-re a házigazda lettektől hétfőn, így a továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnokságon.

A vasárnap a görögöktől kellemetlen meglepetésre 59-43-ra kikapó magyarok Horti Dóra három rontott kísérlete után találtak be először, ám a hazaiak csupán 6:54 percnél. Aztán beindult az Euroliga-ezüstérmes Salamancát erősítő Gunta Basko, és egymaga 9 pontot szórt. A várt henger ezzel együtt elmaradt, a sok büntetőt és palánk alatti helyzetet elrontó vendégek egészen 11-9-ig jól tartották magukat, ám akkor a baltiak egy 8-0-ás rohammal faképnél hagyták őket.

A folytatásban a 2007-es év európai legjobbjává választott Anete Jekabsone-Zogota már triplákkal torolta meg a magyar hibákat, így a 13. percben 10 pont fölé nőtt a különbség. Bár a túloldalon szinte csak a két sztár villogott, 32-18-nál egy újabb 8-0-ás lett sorozattal már eldőlni látszott a mérkőzés. A nagyszünetben 40-24 volt az állás.

A félidei statisztikában az szúrt leginkább szemet, hogy az ellenfél csaknem háromszor olyan hatékony volt a mezőnyből (65, illetve 23 százalék), több mint kétszer annyi gólpasszt osztott ki (10/4), és a magyarok tíz triplakísérletéből csak kettő ért célba.

Fordulás után gyorsan 23 pontra meglépett a rivális, ekkorra már megnyugodtak a kedélyek, a közönség önfeledten dobolt-énekelt, hangosan éljenzett minden hazai találatot, közben a túloldalon a Rátgéber-alakulat (talán már keddre) gyakorolhatta a támadási variációkat. A harmadik játékrész ennek megfelelően döntetlen lett, a két Anna, Vajda és Vida – utóbbi az Eb kellemes meglepetése – ígéretes kosarakat szerzett.

Az utolsó etap elején 9-0-ás vendégszéria alakult ki, melynek köszönhetően 13 pontra olvadt a hátrány, ám néhány elpuskázott helyzet miatt csakhamar “helyreállt a rend” az Olimpiskais Centrsben. Fegyvernekyék ekkor valamelyest tartották a lépést a házigazdákkal, ám a papírforma-vereséget nem tudták elkerülni.

nyilatkozatok

Rátgéber László szövetségi kapitány: “Az első félidő katasztrofális volt, pár embernek fel kellene ébrednie. Fájó, hogy nincs játékerőnk, de szerintem most fizetjük meg a két kihagyott Eb árát. Mentális gyengeség és buta hibák jellemzik a játékunkat, holnap ennél sokkal több kell.”

Vajda Anna csapatkapitány: “Az elején és a harmadik negyedben partiban voltunk a lettekkel, mégsem sikerült, pedig többet voltunk a földön, mint két lábon. Nagyon küzdöttünk, de tudomásul kell venni, hogy legutóbb, 2003-ban csak ketten voltunk ott a mostani csapatból, én akkor csak perceket töltöttem a pályán, még labdát sem igen tudtam vezetni. Holnap képesek vagyunk legyőzni a lengyeleket!”

Rátgéber László együttese a továbbiakban már csak abban bízhat, hogy kedden megveri a lengyeleket. Ebben az esetben hármas holtverseny alakul ki a lettek mögött, és az előzetes számítások szerint egy tízpontos siker már elég lenne a középdöntőhöz. Ellenkező esetben a gárda sereghajtóként szerdán hazautazik.

A B csoport harmadik, utolsó fordulójában a magyarok közép-európai idő szerint kedden 17 órakor találkoznak a lengyelekkel.

Európa-bajnokság, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
Lettország-Magyarország 76-59 (20-11, 20-13, 17-17, 19-18)
Legjobb dobók: Jekabsone-Zogota 25, Tamane 20, Basko 14, illetve Vajda 16, Vida 10, Fegyverneky 9

A csoport másik meccsén:
Lengyelország-Görögország 62-60

A csoport állása két forduló után:
1. Lettország 4 pont
2. Görögország 3 (119-105)
3. Lengyelország 3 (114-146)
4. Magyarország 2

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.