Élet-Stílus

Feléled az MG roadstere

admin
admin

2009. 06. 08. 15:20

Várhatóan hamarosan utódot kap az MG TF. A kínai kézbe került brit márka új sportkocsija jövőre mutatkozik be. Az Autoexpress értesülései szerint nemcsak nyithatótetős változat, de kupé is készülhet a kétüléses modellből, amelyet Longbridge-ben gyártanak majd.

Az új TF padlólemezét állítólag a Kínában nemrég bemutatott Roewe 550 adja, ebben a Rover 45 utódjához tervezett padlólemez szerepel, ami már sejteti, hogy a típus rajongói nem lesznek maradéktalanul boldogok. Az csak a kezdet, hogy a korábbi kompakt méret helyett egy nagyobb autó születik, de nem középmotoros kialakítású lesz, hanem a kocsi orrába kerül a blokk.

Szerencsére a hátsókerék-hajtás megmarad, amelyhez Rover eredetű 1,8 literes turbó és a 2,5-es V6-os benzinmotorok tartoznak majd. Nem feltétlenül tesz majd rosszat az eladásoknak a TF átalakulása, hiszen elsődlegesen az MX-5-össel kíván konkurálni a gyár.

Küllemében az új MG TF lendületesebb lehet, mint elődje, kialakításánál felhasználják az SV szupersportkocsi inspirációit is. Jelenleg az MG TF a 2001-ben történt modellfrissítésnek megfelelő külsővel egyféle változatban 1,8 literes szívó motorral kapható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.