Élet-Stílus

Federer Párizst is meghódította

admin
admin

2009. 06. 07. 19:00

A svájci Roger Federer a svéd Robin Söderling legyőzésével megszerezte a gyűjteményéből még hiányzó, a Roland Garros győztesének járó trófeát, egyúttal 14. Grand Slam-sikerével beállította az amerikai Pete Sampras rekordját.

A korábbi világelső háromszor nyert az Australian Openen, ötször Wimledonban, illetve a US Openen, de Roland Garroson eddig nem termett számára babér. 2005-ben elődöntős, az előző három évben pedig döntős volt Párizsban, de a salakra született spanyol Rafael Nadal mind a háromszor legyőzte.

A mallorcai salakkirály ugyanakkor az idén korán kiesett, így Federer számára megnyílt az út a párizsi trón felé. A döntőben éppen azzal a svéd Robin Söderlinggel hozta össze a sors, aki Nadalt búcsúztatta. Federer ellen azonban nem volt esélye.

A svájci klasszis, aki tavaly Nadal ellen mindössze négy gémet nyert a döntőben, ellenállhatatlanul kezdett, villámgyorsan elhúzott 4:0-ra. Az ötödik játékban Söderling ugyan hozta a saját adogatójátékát, de a szettet nem tudta megmenteni, Federer mindössze 23 perc alatt, 6:1-gyel került lépéselőnybe.

A második játszmára némileg összekapta magát a torna meglepetésembere, míg Federert zavarta a csöpögő eső, és az sem volt jó hatással a játékára, hogy egy néző beszaladt a pályára, s megpróbált egy sapkát a fejére húzni. A drukkert a biztonságiak takarították le a salakról.

A második játszma sorsáról – mivel Federer és Söderling is hozta a saját szervajátékaikat – 6:6-ot követően a rövidítés döntött.
A tie-breaket Federer egy ásszal kezdte és egy ásszal is zárta le, és mindössze egyetlen pontot engedélyezett az ellenfelének.


Federer régóta álmodott erről a csókról (MTI/EPA)

Federer régóta álmodott erről a csókról (MTI/EPA)

A folytatásra is lendületben maradt, a szett elején elvette Söderling adogatását, és az ebből származó előnye a játszma végéig kitartott. 5:3-nál a bajnoki címért adogathatott, és miután hárított egy bréklabdát, első meccslabdáját értékesítve felért a csúcsra a Roland Garroson – 2 óra 35 perc játék után.

Federer ugyan kettővel több ki nem kényszerített hibát követett el a vasárnapi döntőben, mint Söderling, de ezt leszámítva a játék minden tekintetében felülmúlta skandináv riválisát.

Az első szerváinak 85 százalékából pontot ért el, 16 ásza és 41 nyerőütése volt, hat bréklehetőségéből négyet értékesített, miközben Söderling mind a két bréklabdáját hárította. Federer mostani győzelmével karrierje 14 Grand Slam-győzelmét aratta, és ezzel utolérte az eddigi csúcstartó amerikai Pete Samprast.

A 27 esztendős svájci teniszcsillag elmondhatja magáról, hogy mind a négy GS-viadalon sikerült győznie. Ez korábban csupán öt játékosnak, a profi érában – azaz 1968 óta – pedig csak az ausztrál Rod Lavernek és az amerikai Andre Agassinak sikerült.

„Lehet, hogy ez pályafutásom legnagyszerűbb győzelme – mondta Federer, aki örömében sírva fakadt. – Ez leveszi rólam a nyomást, mostantól karrierem végéig nyugodtan játszhatok. Most már senki nem mondhatja nekem, hogy a Roland Garroson soha nem nyertem. Nagyon jó érzés végre győztesként állni a pódiumon a párizsi döntő után. Varázslatos pillanat.”

Statisztika: Federer-Söderling

Első szervák (százalékban): 66%, ill. 60%
Ászok: 16, ill. 2
Kettős hibák: 0, ill. 4
Ki nem kényszerített hibák: 24, ill. 22
Pontok az első szervákból: 85%, ill. 64 %
Pontok a második szervákból: 67 %, ill. 56 %
Fogadóként megnyert pontok: 36, ill. 17
Sikeres brékpontok: 4/6, ill. 0/2
Nyerő ütések (adogatásból is): 41, ill. 24
Pontok/kísérletek a hálónál: 9/11, ill. 13/20
Összes megnyert pont: 98, ill. 72
Leggyorsabb szerva (km/ó): 213, ill. 221
Az első szervák átlagsebessége (km/ó): 190, ill. 197
A 2. szervák átlagsebessége (km/ó): 152, ill. 159

Férfi egyes, döntő:
Federer (svájci, 2.)-Söderling (svéd, 23.) 6:1, 7:6 (7-1), 6:4

Út a csúcsig:
1. forduló: Alberto Martin (spanyol) 6:4, 6:3, 6:2
2. forduló: José Acasuso (argentin) 7:6, 4:6, 7:6, 6:2
3. forduló: Paul-Henri Mathieu (francia, 32.) 4:6, 6:1, 6:4, 6:4
Nyolcaddöntő: Tommy Haas (német) 6:7, 5:7, 6:4, 6:0, 6:2
Negyeddöntő: Gael Monfils (francia, 11.) 7:6, 6:2, 6:4
Elődöntő:Del Potro (argentin, 5.) 3:6, 7:6, 2:6, 6:1, 6:4
Döntő: Robin Söderling (svéd, 23.) 6:1, 7:6, 6:4

Grand Slam-örökrangsor:
1. Roger Federer (svájci), Pete Sampras (amerikai) 14-14
3. Roy Emerson (ausztrál) 12
4. Björn Borg (svéd), Rod Laver (ausztrál) 11-11
6. Bill Tilden (amerikai) 10
7. Andre Agassi (amerikai), Jimmy Connors (amerikai), Ivan Lendl (csehszlovák), Fred Perry (brit), Ken Rosewall (ausztrál) 8-8

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.