Élet-Stílus

Hollandia már szombaton kijuthat a vb-re

admin
admin

2009. 06. 05. 13:00

Európából Hollandia lehet az első, amelyik kiharcolja a vb-szereplés jogát. Ausztrália és Japán szintén megválthatja a Dél-Afrikába szóló repülőjegyét.

A 9. selejtezőcsoportot vezető Hollandia, amely eddigi öt mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, Európából elsőként biztosíthatja be a világbajnoki részvételét, amennyiben idegenben legyőzi a jelenleg harmadik izlandi válogatottat.

„Nyilvánvaló, hogy már az első adódó alkalmat ki akarjuk használni, már csak azért is, mert korábban sohasem voltunk képesek ilyen gyorsan kijutni egy világeseményre. Hosszú és fárasztó szezonon vagyunk túl, de mindent megteszünk azért, hogy már szombaton kijussunk a jövő évi világbajnokságra” – magyarázta Giovanni van Bronckhorst csapatkapitány.

Az Oranje jelenleg nyolc ponttal vezet – a szombaton szabadnapos – skótok előtt, és újabb győzelmével behozhatatlan előnyre tenne szert. Hollandiában okkal reménykedhetnek az északiak legyőzésében, miután tavaly, hazai pályán simán, 2-0-ra verték az izlandi nemzeti csapatot.

A siker küszöbén a hollandok (MTI/EPA)

A siker küszöbén a hollandok (MTI/EPA)

A magyaros csoportban az Erwin Koeman-csapatot jobb gólkülönbségével megelőző dánok Svédországban lépnek pályára. Ha megnyerik a 100. északi rangadót, nagy lépést tehetnek előre a Dél-Afrikába vezető úton, míg a svédek lehetetlen helyzetbe kerülnének – 10 pont lenne a hátrányuk.

A jelenleg negyedik helyen álló Portugália csapata Albániában vendégeskedik, s ugyanúgy győzelmi kényszer alatt lép pályára, mint a svédek: egy újabb botlással elérhetetlen távolságba kerülhet Dél-Afrikától.

A holland csapat mellett az ausztrál és a japán válogatott is célba érhet a hétvégén, ehhez előbbinek Katar ellen egy döntetlenre, utóbbinak Üzbegisztán vendégeként pedig győzelemre van szüksége az ázsiai A csoportban. A japánok ráadásul az elsők lehetnek, akik kijutnak a vb-re, miután meccsük néhány órával korábban zárul, mint az ausztráloké.

—-Hétvégi program, állások—-

Világbajnoki selejtezők:
Európa, 1. csoport:
Svédország-Dánia, 20:00
Albánia-Portugália, 20:45

Az állás:
1. Dánia 13 pont/5 mérkőzés (12-2)
2. Magyarország 13/6 (8-2)
3. Portugália 6/5 (6-3)
4. Svédország 6/4 (2-1)
5. Albánia 6/7 (3-6)
6. Málta 1/7 (0-17)

3. csoport:
Szlovákia-San Marino, 17:30

Az állás:
1. Észak-Írország 13 pont/7 mérkőzés
2. Szlovákia 12/5
3. Lengyelország 10/6
4. Csehország 8/6 (6-4)
5. Szlovénia 8/6 (5-4)
6. San Marino 0/6

4. csoport:
Azerbajdzsán-Wales, 17:00
Finnország-Liechtenstein, 18:00

Az állás:
1. Németország 16 pont/6 mérkőzés
2. Oroszország 12/5
3. Finnország 7/4
4. Wales 6/6
5. Azerbajdzsán 1/4 (0-4)
6. Liechtenstein 1/5 (0-13)

6. csoport:
Kazahsztán-Anglia, 17:00
Fehéroroszország-Andorra, 18:00
Horvátország-Ukrajna, Zágráb 20:15 ó

Az állás:
1. Anglia 15 pont/5 mérkőzés
2. Horvátország 10/5
3. Ukrajna 7/4
4. Fehéroroszország 6/4
5. Kazahsztán 3/5
6. Andorra 0/5

7. csoport:
Litvánia-Románia, 20:00
Szerbia-Ausztria, 20:30

Az állás:
1. Szerbia 12 pont/5 mérkőzés
2. Franciaország 10/5
3. Litvánia 9/6
4. Ausztria 7/5
5. Románia 4/5
6. Feröer-szigetek 1/4

8. csoport:
Ciprus-Montenegró, 19:30
Bugária-Írország, 19:30

Az állás:
1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés
2. Írország 12/6
3. Bulgária 7/5
4. Ciprus 4/5
5. Montenegro 3/5
6. Grúzia 3/7

9. csoport:
Macedónia-Norvégia, 17:45
Izland-Hollandia, 20:45

Az állás:
1. Hollandia 15 pont/5 mérkőzés
2. Skócia 7/5
3. Izland 4/5
4. Macedónia 3/4
5. Norvégia 2/3

(Az európai 2. és 5. számú selejtezőcsoportokban ezen a hétvégén nem rendeznek mérkőzést.)

Dél-Amerika, 13. forduló
Szombat:
Uruguay-Brazília, 21:00
Bolívia-Venezuela, 22:50
Argentína-Kolumbia, 23:00

Vasárnap:
Paraguay-Chile, 0:50
Peru-Ecuador, 22:30

Az állás:
1. Paraguay 24 pont
2. Brazília 21
3. Chile 20
4. Argentína 19
5. Uruguay 17
6. Kolumbia 14 (6-10)
7. Ecuador 14 (14-19)
8. Venezuela 13
9. Bolívia 12
10. Peru 7

Ázsia
A csoport, 8. forduló
Szombat:
Katar-Ausztrália, 18:00
Üzbegisztán-Japán, 16:05

Az állás:
1. Ausztrália 13 pont
2. Japán 11
3. Bahrein 7
4. Üzbegisztán 4
5. Katar 4

B csoport, 8. forduló:
Észak-Korea-Irán, 10:00
Egyesült Arab Emírségek-Koreai Köztársaság, 18:15

Az állás:
1. Koreai Köztársaság 11
2. Észak-Korea 10
3. Szaúd-Arábia 10
4. Irán 6
5. Egyesült Arab Emírségek 1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.