Élet-Stílus

Bryant varázsolt az NBA döntőjében – videó

admin
admin

2009. 06. 05. 09:01

Kobe Bryant vezetésével a Los Angeles Lakers könnyedén két vállra fektette az Orlando Magic együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első mérkőzésén, a kaliforniai Staples Centerben.

A Lakers olimpiai bajnok sztárja 40 ponttal járult hozzá csapata sima győzelméhez. Bryant egyúttal karriercsúcsot is felállított, mert ugyan playoff-mérkőzésen már 10. alkalommal szerzett legalább 40 pontot, a nagydöntőben egyszer sem volt ilyen termékeny. Ráadásul a 40 pontja mellett nyolc lepattanót és ugyanennyi asszisztot is kiosztott a 2009-es finálé első felvonásán, amely igencsak egyoldalú küzdelmet hozott.

Los Angeles Lakers-Orlando Magic 100-75


Jó hajrájának köszönhetően a Magic ugyan megnyerte az első negyedet, a védekezésben jelentősen feljavuló Los Angeles Lakers ugyanakkor a második szakasz közepén meglépett, és a nagyszünetben már tíz ponttal vezetett. A folytatásban sem állt le a kaliforniai csapat, illetve Bryant, aki 18 pontot szerzett a harmadik negyedben, Lakers pedig már 26 ponttal is vezetett, ekképp „érdektelenné” tette az utolsó játékrészt, amelyet megelőzően 82-58 állt a Staples Center eredményjelzőjén.

A Lakers végül a vártnál simább, 25 pontos győzelemmel került előnybe az egyik fél negyedik sikeréig tartó nagydöntőben.

Kobe Bryant tarthatatlan volt (MTI/EPA)

Kobe Bryant tarthatatlan volt (MTI/EPA)

A vendégek legjobbja Mickael Pietrus volt a maga 14 pontjával, Hedo Türkoglu 13, Dwight Howard pedig 14 pontig jutott – azaz hárman alig dobtak többet, mint Bryant. A finálé magyar idő szerint hétfőn hajnalban folytatódik, szintén Los Angelesben.



NBA-döntő, 1. mérkőzés:


Los Angeles Lakers-Orlando Magic 100-75


(22-24, 31-19, 29-15, 18-17)


Legjobb dobók: Bryant 40 pont, Gasol 16, Odom 11, illetve Pietrus 14, Türkoglu 13, Howard 12

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.