Élet-Stílus

Orosz házidöntő a Roland Garroson

Az első helyen kiemelt orosz Dinara Szafina két sima játszmában nyert a szlovák Dominika Cibulkova ellen és bejutott a döntőbe a rancia nyílt teniszbajnokságon. Ellenfele Szvetlana Kuznyecova lesz.

A nyitó játszmát jobban kezdte a nyolcaddöntőben Szávay Ágnest búcsúztató aprócska termetű, mindössze 160 centis szlovák hölgy: brékelte a világelsőt és 2:0-ás vezetéshez jutott. Ekkor azonban elfogyott a tudománya, egyre többet hibázott és kiderült, hogy Szafina sokkal magasabb szinten űzi ezt a sportágat, mint ő. Az első szettet 51 perc alatt nyerte a tavaly döntős orosz játékos.

Orosz házidöntő a Roland Garroson 1

A folytatásban is igyekezett a húszesztendős pozsonyi teniszező, ám – és ez az arcán is látszott – nem sok esélye volt a felzárkózásra. Az ötödik gémben Szafina elnyerte riválisa adogatójátékát és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs.

A másik ágról a hetedik helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova biztosította be a helyét a fináléban, miután a legjobb négy között legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt (30. kiemelt).

A nyitó játszmát viszonylag simán nyerte a 2006-ban döntős Kuznyecova, majd a második szett rövidítésében már csak két pont választotta el a végső sikertől, ám megtorpant és az ausztrál kiegyenlített. Az utolsó felvonásban az orosz játékos a hatodik játékban brékelte riválisát, és az előnyét biztosan megőrizte.

Az orosz teniszcsillag, aki szerdán magas színvonalú, rendkívül izgalmas összecsapáson győzött az amerikai Serena Williams ellen, eddig egy Grand Slam-győzelmet szerzett: 2004-ben a US Openen diadalmaskodott.

Roland Garros, női egyes, elődöntők:
Szafina (orosz, 1.)-Cibulkova (szlovák, 20.) 6:3, 6:3
Kuznyecova (orosz, 7.)-Stosur (ausztrál, 30.) 6:4, 6:7, 6:3

babos tímea elődöntős párosban

A juniorok között szereplő Babos Tímea a brit Heather Watsonnal az oldalán – harmadik kiemeltként – bejutott az elődöntőbe. A Babosék csütörtökön a Katarina Paliivets, Chanel Simonds kettőst győzték le 1 óra 7 perc alatt, két játszmában.

Juniorok, női páros, negyeddöntő:
Babos, Watson (magyar, brit, 3.)-Paliivets, Simonds (kanadai, dél-afrikai) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik