Élet-Stílus

Federer elődöntős Párizsban

admin
admin

2009. 06. 03. 19:37

A világranglista-második svájci Roger Federer három szettben legyőzte a francia Gael Monfilst, ezzel bejutott a Roland Garros férfi versenyének elődöntőjébe.

A bázeli zseni – aki az előző három évben döntős volt a Roland Garroson – a szerdai negyeddöntőben könnyedén verte az előző körben az amerikai Andy Roddick ellen parádézó Gael Monfilst.

A francia játékos csak első szettben tudta megszorítani nagynevű ellenfelét, a rövidítésben szettlabdája is volt, a folytatásban viszont már Federer akarata és játéka érvényesült.

A második és a harmadik szett összesen nyolc perccel tartott tovább mint a 61 perces első menet. Federer két bréknek köszönhetően tett szert 2-0-ás vezetésre, majd az utolsó játszmában egyszer vette el ellenfele adogatójátékát, ugyanakkor ez is bőven elég volt a sima győzelméhez.

Federer könnyen vette az újabb akadályt (MTI/EPA)

Federer könnyen vette az újabb akadályt (MTI/EPA)

Federer ezzel zsinórban 20. alkalommal jutott elődöntőig Grand Slam-tornán. „Nagyon ideges voltam a mérkőzés előtt. Ugyanakkor tapasztalt vagyok, így tudom, ha felmegyek a pályára jól fogok játszani, vagy nagyon jól” – magyarázta Federer, akinek a jelek szerint az önbizalom terén is jól áll.

Roger Federer leendő ellenfele, az argentin Juan Martin Del Potro is csak három szettet volt a párizsi salakon a szerdai negyeddöntő során: simán verte a spanyol Tommy Robredót.

A svájci jó előjelekkel készülhet az elődöntőre, mivel eddigi öt mérkőzésük során kivétel nélkül legyőzte a világranglista-ötödik argentin teniszezőt, legutóbb Madridban, 6:3, 6:4-re nyert.

A nőknél a Czink Melindát búcsúztató, hetedik kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova három szettben legyőzte a 2002-es bajnok amerikai Serena Williamst. Kuznyecova rövidítésben nyerte meg az első szettet, majd a másodikban már 4:2-re is vezetett, ellenfele azonban összeszedte magát, s kiegyenlített.

Williams ugyan több nyerőt ütött a döntő szettben, de többet is hibázott, mint Kuznyecova, aki 1:3-ről állt talpra, majd 6:5-ös vezetésénél a játszma során másodszor is elvette az amerikai adogatójátékát, és a harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve bejutott a legjobb négy közé.

Kuznyecova riválisa az elődöntőben – a meglepetésemberek csatájában – a 19 éves román Sorana Cirsteát összesen négy gémet veszítve legyőző ausztrál Samantha Stosur lesz.

Roland Garros
Női egyes, negyeddöntő:
Kuznyecova (orosz, 7.)-S. Williams (amerikai, 2.) 7:6, 5:7, 7:5
Stosur (ausztrál, 30.)-Cirstea (román) 6:1, 6:3

Férfi egyes:
Federer (svájci, 2.)-Monfils (francia, 11.) 7:6, 6:2, 6:4
Del Potro (argentin, 5.)-Robredo (spanyol) 6:3, 6:4, 6:2

Juniorok, női páros, nyolcaddöntő:
Babos, Watson (3.)-Lejkina, Nyikityina 6:3, 6:2

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.