Élet-Stílus

Szávay kiesett a nyolcaddöntőben

admin
admin

2009. 05. 31. 13:26

A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes két szettben kikapott a 20. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovától a Roland Garros-i torna nyolcaddöntőjében.

A verseny honlapja szerint a világranglistán 31. magyar játékos 1 óra 36 perc alatt maradt alul a WTA-rangsorban 19. riválisával szemben.

Szávay gyengén, sok hibával kezdett, így rögtön brékhátrányba került, majd a második adogatógémjét “semmire” bukta el.

Mivel hozzá hasonlóan 20 éves riválisa alig rontott, hamarosan 0:4 állt az eredményjelzőn, Szávay pedig már 14 ki nem kényszerített hibánál tartott.

Az ötödik játékban végre megtört a jég, a Vasas teniszezője egy remek fonák egyenessel – első nyerő ütésével – hozta a szerváját, ám mivel ezután Cibulkova is így tett, 5:1-re elhúzott. A különbség már nem változott, az első szett tehát 38 perc alatt a szlováké lett.

Szávay csak a második szettben játszott kevesebb hibával (MTI)

Szávay csak a második szettben játszott kevesebb hibával (MTI)

A második felvonás elején a szombaton Venus Williamst búcsúztató Szávay összekapta magát, és 2:0-ra meglépett, ekkor riválisa kezdte elütögetni a labdákat. Egy elbukott hosszú labdamenet után viszont újabb hullámvölgy következett, és két kettős hibával csakhamar odalett az előny.

Miközben a magyar játékos egyre indiszponáltabban ütött, Cibulkova újra lendületbe jött, sorozatban öt gémet nyert (2:5), mérkőzéslabdája is volt, mégis Szávay brékelt. A szlovák a következő gémben is meccslabdához jutott, de ezzel sem tudott élni (4:5), ám saját szervájánál már nem remegett meg, és nyert. A magyar teniszező 44-szer, míg ellenfele csak 22-szer rontott.

Roland Garros

Nők, nyolcaddöntő:
Cibulkova (szlovák, 20.)-Szávay (29.) 6:2, 6:4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.