Élet-Stílus

Leonardo váltja Ancelottit a Milan kispadján

Carlo Ancelotti felállt az Milan labdarúgócsapatának kispadjáról, utóda a klub korábbi játékosa, eddigi sportigazgatója, a brazil Leonardo lesz. Ancelotti új klubja még nem publikus.

A tréner, aki közös megegyezéssel távozik a milánóiak friss bajnoki bronzérmes csapatától, kijelentette, egyelőre nem tudja, hogy a londoni Chelsea-nél folytatja-e a pályafutását.

“Hivatalosan semmit sem tudok ezzel kapcsolatban mondani” – fogalmazott vasárnap az edző, hozzátéve, hogy még egyetlen klubbal sincs szerződése.

Beszédes tény viszont, hogy a londoni klubbal szerződését vasárnap egy évvel meghosszabbító Michael Ballack elárulta, kíváncsi az olasz szakemberre. Ancelotti 2001 óta irányította a piros-feketék edzéseit, 2003-ban és 2007-ben Bajnokok Ligáját, míg 2004-ben olasz bajnokságot nyert csapatával.

Ancelotti nyolc év után távozik Milánóból (Ansa)

Ancelotti nyolc év után távozik Milánóból (Ansa)

Adriano Galliani, a Milan ügyvezetője megerősítette a cserét. A Raiduének nyilatkozó vezető ugyanakkor elárulta, Ancelotti előtt sohasem zárulnak be a milánói ajtók.

„A következő idényben Leonardo lesz a Milan szakvezetője. Hétfőn sajtótájékoztatón mutatjuk majd be. Ancelottival viszont nem szakítottunk. Nyolc csodálatos év után kell egy kis szünet, de a barátság és az együvé tartozás megmarad. Carlo nagyon jó barátom, így nem árulok el nagy titkot, hogy a döntés mindkettőnket megviselt.”

A 39 esztendős Leonardo az 1994-es világbajnokságon aranyérmes lett a brazil válogatottal, 1997 és 2001 között a milánói együttesben futballozott. Korábban sohasem ült kispadon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik