Élet-Stílus

Barcelona: varázsfocival a döntőbe – gólösszefoglaló

A sorozat leglátványosabb futballját láthattuk az idei BL-szezonban a Barcelonától. A Bayern és a Lyon elleni varázslat sem tudja azonban feledtetni, hogy az elődöntőben óriási szerencséje volt a katalánoknak. Az alábbiakban felidézzük, hogyan jutottak el a római döntőig.

Ontották a gólokat a csoportkörben

A Barcelona a selejtezősorozat harmadik körében csatlakozott a mezőnyhöz, majd a Wisla Krakow kiverése után az egyik legkönnyebb négyesbe került. A katalánok az első három meccsükön gyakorlatilag bebiztosították magukat, sorrendben a Sportingot, a Sahtart, majd a Baselt is megszórták (10 lőtt 2 kapott gól). A folytatásban becsúszott egy döntetlen, és egy vereség is, de senki nem veszélyeztette az első helyüket.

Harmadik selejtezőkör:
Barcelona-Wisla Krakow 4-0
Gól: Eto’o (17., 83.), Xavi (24.), Henry (49.)

Wisla Krakow-Barcelona 1-0
Gól: Cléber (52.)

Csoporkör:
Barcelona-Sporting Lissabon 3-1
Gól: Marquez (21.), Eto’o (60. tizenegyesből), Xavi (87.), illetve Tonel (72.)

Sahtar Donyeck-Barcelona 1-2
Gól: Ilsinho (45.), illetve Messi (87., 94.)

Basel-Barcelona 0-5
Gól: Messi (4.), Busquets (15.), Krkic (22., 46.), Xavi (48.)

Barcelona-Basel 1-1
Gól: Messi (62.), illetve Derdiyok (82.)

Sporting Lissabon-Barcelona 2-5
Gól: Miguel Veloso (65.), Liedson (66.), Marco Caniera (67. öngól), illetve Henry (14.), Piqué (17.), Messi (49.), Krkic (73. tizenegyesből)

Barcelona-Sahtar Donyeck 2-3
Gól: Sylvinho (59.), Busquets (83.), illetve Gladkiy (31., 58.), Fernandinho (76.)

A csoport végeredménye:
1. Barcelona (4 gy., 1 d., 1 v., 18-8) 13 pont
2. Sporting Lissabon 12 pont
3. Sahtar Donyeck 9
4. Basel 1

Bírói segédlettel a fináléba

A csoportkörrel ellentétben az egyenes kieséses szakaszban nem talált legyőzőre Pep Guardiola csapata. A francia bajnok Lyon otthonában is már eldönthette volna a nyolcaddöntős párharcot a Barca, de a hazai pályára tartogatták a gólokat Messiék. A Bayern München ellen is a Camp Nou-ban brillíroztak a sztárok. Az elődöntőben némi bírói segédlettel, és Iniesta hajrában szerzett góljával ejtették ki a Chelsea-t.

A katalán sztárcsapat az egyenes kieséses szakaszban két győzelem mellett négyszer ikszelt, összesen hét győzelemmel, valamint 5 döntetlennel és két vereséggel jutott el a római fináléig 30 rúgott és 13 kapott góllal.

Nyolcaddöntő:
Olympique Lyon.Barcelona 1-1
Gól: Juninho (7.), illetve Henry (67.)

Barcelona-Olympique Lyon 5-2
Gól: Henry (25., 27.), Messi (40.), Eto’o (43.), Keita (95.), illetve Makoun (44.), Juninho 48.)

Negyeddöntő:
Barcelona-Bayern München 4-0
Gól: Messi (9., 38.), Eto’o (12.), Henry (43.)

Bayern München-Barcelona 1-1
Gól: Ribéry (47.), illetve Keita (73.)

Elődöntő:
Barcelona-Chelsea 0-0

Chelsea-Barcelona 1-1
Gól: Essien (9.), illetve Iniesta (93.)

A kieséses szakaszban: 2 gy., 4 d. 12-5
Összesen: 7 gy., 5 d., 2 v. 34-14

Házi góllövőlista:
Lionel Messi 8 gól
Thierry Henry 6
Samuel Eto’o 5
Bojan Krkic, Xavi 3
Seydou Keita, Busquets 2
Sylvinho, Iniesta, Marquez, Piqué 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik