Élet-Stílus

Megdőlt a nézőcsúcs a Bundesligában

Noha egy forduló még hátravan, a nézőcsúcs már megdőlt a Bundesligában: az eddigi mérkőzésekre több mint 12,6 millióan voltak kíváncsiak a helyszíneken.

Sorozatban hetedszer dőlt meg a nézőcsúcs a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A mostani szezon mérkőzéseit több mint 12,6 millióan követték figyelemmel a stadionokban, míg az előző idény végén a teljes nézőszám pontosan 11,9 millió volt.

Az utolsó, 34. játéknapra – amely során eldől, hogy a Wolfsburg, Bayern München, Stuttgart hármasból melyik csapat lesz az aranyérmes – mintegy 400 ezer nézőre számítanak a stadionokban, így még az is lehetséges, hogy a Bundesliga történetében először az éves nézőszám eléri a 13 milliót.

A klubok rangsorát a Hajnal Tamást foglalkoztató Borussia Dortmund vezeti, a csapat stadionjában 1,2 millió szurkoló fordult meg, míg a második és harmadik helyen a Bayern és a Schalke áll, valamivel több, mint 1 milliós nézőszámmal. Legkevesebben a kiesőjelölt Cottbus arénájában voltak.

A szombati, minden eldöntő 34. fordulót a televízión keresztül 172 országban követhetik figyelemmel a drukkerek.

Jelenleg az első bajnoki címére hajtó Wolfsburg két ponttal előzi meg a Bayern Münchent, amely csak jobb gólkülönbségével utasítja maga mögé a VfB Stuttgatot. Utóbbi két csapat egymás ellen mérkőzik Münchenben, míg a Wolfsburg az UEFA-kupa döntőjében alulmaradt Werder Brement fogadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik