Élet-Stílus

Az esztergomi Aquasziget lett az Év Élményfürdője

admin
admin

2009. 05. 22. 13:59

Az értékbecslés alapján ma már 6,9 milliárd forintos értékű Aquasziget Élményfürdő 2005 novemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A 3,6 milliárdos beruházáshoz még az Orbán-kormány nyújtott támogatást az azóta megszüntetett Széchenyi-terv pályázati forrásaiból. A 2003-ban kezdődött építkezés után 2005 óta fogadja a vendégeket az esztergomi fürdő, ami már működésének második évét nyereséggel zárhatta, tavalyi évét már 5 milliós üzemi eredménnyel zárta. A látogatók száma a 2006-os 180 ezerről 2007-re 220 ezerre, 2008-ban pedig már 300 ezresre emelkedett.
(fotó: MTI)

2005-ben nyitotta meg kapuit (fotó: MTI)

Az egyre bővülő fürdő-, élmény-, fitness, wellness- és terápiás szolgáltatások mellett még az egészségbiztosító által támogatott kezeléseket is igénybe vehetnek a látogatók. Emellett az Aquasziget külön figyelmet fordít a gyermekekre: a „bababarát fürdő”-programban ingyenes bébiétel és pelenka, játszóház, sőt két hete már jól felszerelt játszótér is várja a legkisebbeket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.