Élet-Stílus

Bajnok a Debrecen

admin
admin

2009. 05. 22. 21:27

A Debreceni VSC nyerte a labdarúgó Soproni Liga 2008/09-es idényét, miután a 29. forduló pénteki nyitómérkőzésén 3-2-re győzött a Diósgyőr otthonában, s immár hat ponttal vezeti a tabellát.

Ugyan üldözője, az Újpest pontszámban még behozhatja, mivel azonban pontegyenlőség esetén a több győzelem rangsorol, az elsőséget már nem lehet elvenni tőle. A hajdúsági klub 2005, 2006 és 2007 után negyedszer nyerte meg a bajnokságot, és ezzel kiharcolta a jogot, hogy indulhasson a BL selejtezőjében.

Az első félidő rendkívül alacsony színvonalú játékot hozott, a szünet után azonban megélénkült a mérkőzés, s ez szebbnél-szebb gólokat eredményezett.

A debreceni Czvitkovics Pétert ölelgetik társai  (MTI)

A debreceni Czvitkovics Pétert ölelgetik társai (MTI)

A második játékrészt fergetegesen kezdték a vendégek: Czvitkovics négy perc alatt kétszer is bevette Vojinovic kapuját, majd a csereként beállt Dombi is “beköszönt”.

Bár a hazaiak kétszer is szépíteni tudtak, a meccset és ezzel a bajnokságot is a debreceniek nyerték.

“Hihetetlen nagy feszültség szabadult fel mindenkiben, mivel nagyon akartuk ezt a győzelmet és a bajnoki aranyat – mondta Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere. – Ma kiderült, hogy mégis a Debrecené a legjobb futballcsapat Magyarországon és büszke vagyok a játékosokra, hogy egy ilyen nehéz mérkőzésen helytálltak.”

sorproni liga, 29. forduló

Diósgyőr- DVSC 2-3 (0-0)
Diósgyőr, 3500 néző. Vezette: Solymosi
Gól: Homma (62.), Balajti (80.), illetve Czvitkovics (48., 52.), Dombi (70.)
Sárgalap: Viskovics (19.), Ahodikpe (39.), Bogunovics (58.), illetve Vinicius (58.)
Diósgyőr: Vojinovics – Lakatos, Bogunovics, Viskovics, Gohér – Ahodipke (Lipusz, 46.), Kamber, Lippai, Takács P. (Balajti, 76.) – Tóth M. (Szabó V., 87.), Homma
Debrecen: Poleksic – Bernáth, Komlósi, Mészáros, Leandro – Czvitkovics, Kiss Z., Varga J. (Katona, 85.), Szakály (Dombi, 46.) – Rudolf, Vinicius (Fodor, 73.)

Az élcsoport:
1. DVSC 65 pont – már bajnok, 2. Újpest 59, 3. Haladás 50, 4. ZTE 46, 5. Kecskemét 42 (49-43), 6. Fehérvár 42 (38-33), 7. MTK 42 (38-37)

A diósgyőri Viskovics vezeti a labdát  (MTI)

A diósgyőri Viskovics vezeti a labdát (MTI)

góllövőlista

20 gólos: Bajzát (Győr)
17 gólos: Tököli (Paks)
15 gólos: Rudolf (Debrecen), Kabát (Újpest)
14 gólos: Waltner (ZTE)
13 gólos: Hercegfalvi (Honvéd), Kenesei (Haladás), Nikolics (Kaposvár), Oláh (Debrecen)
12 gólos: Csordás (Kecskemét), Zahorecz (Kaposvár)
11 gólos: Apostu (Nyíregyháza)

—- Debreceni sikertörténet—-

A DVSC 1902. március 12-én alakult meg. Akkor még Egyetértés Futball Club néven szerepelt, majd 1912 nyarán önállósította magát, és létrejött a Debreceni Vasutas Sport Club. A hajdúsági gárda az elmúlt több mint egy évszázad során négy aranyérmet (2005, 2006, 2007, 2009) szerzett, s háromszor volt kupa-, illetve háromszor Szuperkupa-győztes. Ezzel a legeredményesebb vidéki klub.

A Debrecen az 1942/43-as szezonban jutott fel először az élvonalba, ám négy évvel később kiesés következett, amit 1993-ig még hét követett, sőt 1967-ben a DVSC legnagyobb kudarcát élte át, a harmadosztályba került.

A klub honlapja szerint a II. világháborút követő évtizedek szocialista sportpolitikája alól Debrecen csapata sem vonhatta ki magát: gyakoriak voltak a névváltozások, a mintát a hajdani szovjet sportszövetségek jelentették. Az egyesület neve 1948-49-ben Debreceni Vasutas Sport Egyesület, 1949-től 1955-ig Debreceni Lokomotív (ekkor született meg a csapat beceneve, a “Loki”), 1955-56-ban Debreceni Törekvés, majd 1957-től 1979-ig Debreceni Vasutas SC volt.
A Loki igazi sikerkorszaka 1993-ben kezdődött. Feljutott az élvonalba, rá egy évre pedig Garamvölgyi Lajossal bronzérmes lett a bajnokságban és 1999-ben a Magyar-kupát is megnyerte. 2001-ben újra Magyar-kupát nyert az együttes, ám a bajnokságban a kiesők között végzett, de a BKV Előre visszalépésével bennmaradt az első osztályban. Ugyanebben az évben Szima Gábor többségi tulajdonos lett a klubnál.

A csapat Szentes Lázár irányításával 2003-ban és 2004-ben a harmadik helyen végzett, ezen kívül 2003-ban a Magyar-kupában ezüstérmet szerzett, a fináléban a Ferencvárostól vereséget szenvedett.

2005-ben története legnagyobb sikerét elérve magyar bajnok lett az együttes. Ekkor már Supka Attila volt a vezetőedző, a tréner egy évvel később ismét aranyéremig vezette együttesét, 2007-ben pedig már a cseh Miroslav Beránek irányításával szerezték meg újabb elsőségüket a piros-fehérek, akik ezzel sporttörténeti tettet hajtottak végre. Korábban ugyanis egyetlen vidéki csapat sem tudott zsinórban háromszor is az élen végezni.

A sorozat 2008-ban megszakadt, akkor második lett a Loki az MTK mögött. Ugyanakkor a klub bezsebelte története harmadik kupagyőzelmét.

—-A magyar labdarúgó-bajnokság győztesei—-

1901, 1902: BTC
1903: FTC
1904: MTK
1905: FTC
1906/07: FTC
1907/08: MTK
1908/09, 1909/10, 1910/11, 1911/12, 1912/13: FTC
1913/14: MTK
1914: FTC (nem hivatalos bajnokság)
1915: FTC (nem hivatalos bajnokság)
1915: MTK (nem hivatalos bajnokság)
1916/17, 1917/18, 1918/19, 1919/20, 1920/21, 1921/22, 1922/23, 1923/24, 1924/25: MTK
1925/26, 1926/27, 1927/28: Ferencváros (FTC)
1928/29: Hungária (MTK)
1929/30, 1930/31: Újpest (ÚTE)
1931/32: Ferencváros (FTC)
1932/33: Újpest (ÚTE)
1933/34: Ferencváros (FTC)
1934/35: Újpest (ÚTE)
1935/36, 1936/37: Hungária (MTK)
1937/38: Ferencváros (FTC)
1938/39: Újpest
1939/40: Ferencváros
1940/41: Ferencváros
1941/42: WMFC Csepel
1942/43: WMFC Csepel
1943/44: Nagyvárad AC
1944: FTC (nem hivatalos bajnokság)
1945, 1945/46, 1946/47: Újpest
1947/48: Csepel
1948/49: Ferencváros
1949/50: Honvéd
1950: Honvéd
1951: Bástya (MTK)
1952: Honvéd
1953: Vörös Lobogó
1954: Honvéd
1955: Honvéd
1956: a forradalom miatt félbeszakadt
1957: Vasas
1957/58: MTK
1958/59: Csepel
1959/60: Újpesti Dózsa
1960/61, 1961/62: Vasas
1962/63: Ferencváros
1963: Győri ETO
1964: Ferencváros
1965, 1966: Vasas
1967, 1968: Ferencváros
1969, 1970, 1970/71, 1971/72, 1972/73, 1973/74, 1974/75: Újpesti Dózsa
1975/76: Ferencváros
1976/77: Vasas
1977/78, 1978/79: Újpesti Dózsa
1979/80: Honvéd
1980/81: Ferencváros
1981/82, 1982/83: Rába ETO Győr
1983/84, 1984/85, 1985/86: Honvéd
1986/87: MTK-VM
1987/88, 1988/89: Honvéd
1989/90: Újpesti Dózsa
1990/91: Honvéd
1991/92: Ferencváros
1992/93: Kispest-Honvéd
1993/94: Vác FC Samsung
1994/95, 1995/96: Ferencváros
1996/97: MTK
1997/98: Újpesti TE
1998/99: MTK
1999/00: Dunaferr FC
2000/01: Ferencváros
2001/02: Zalaegerszegi TE
2002/03: MTK Hungária
2003/04: Ferencváros
2004/05, 2005/06, 2006/07: Debrecen
2007/08: MTK Budapest
2008/09: Debrecen

Összesen:
28 alkalommal: FTC
23 alkalommal: MTK
20 alkalommal: Újpest (ÚTE)
13 alkalommal: Honvéd (Kispest)
6 alkalommal: Vasas
4 alkalommal: Csepel, Debrecen
3 alkalommal: Rába ETO Győr
2 alkalommal: BTC
1 alkalommal: Dunaferr FC, Nagyvárad AC, Vác FC, Zalaegerszegi TE

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.