Élet-Stílus

Dél-amerikaiakkal erősít az Inter

A címvédő Intert erősíti majd a következő szezonban a Genoa két futballistája, az argentin Diego Milito és a brazil Thiago Motta. A két dél-amerikai távozását a genovai klub elnöke is megerősítette.

A TeleNord televíziónak nyilatkozó Enrico Preziosi, a Genoa elnöke elismerte, az idén remekül teljesítő klub nyáron két futballistájától is megválik – Diego Milito és Thiago Motta Milánóban folytatja pályafutását.

“Találkoztam az Inter elnökével, Massimo Morattival, és megkötöttük az üzletet – nyilatkozta Preziosi. – A döntés végleges. Nehezen szántuk rá magunkat, és külön köszönöm a két játékosnak, amit a klubért tettek. Hogy mit kapunk értünk cserébe? Nos, technikai és anyagi téren is jól járunk, előbbivel kapcsolatban elég, ha (Robert) Acquafresca nevét említem.”

Milito remek párost alkothat majd Ibrahimovic-csal (MTI/EPA)

Milito remek párost alkothat majd Ibrahimovic-csal (MTI/EPA)

Az értesülések szerint az Inter 30 millió euró körüli összeget fizet a két játékosért, ráadásul a genovaiak megkapják a Cagliariban kölcsönben szereplő, ám a milánóiak tulajdonában lévő csatártehetség, Robert Acquafresca játékjogát is – az még nem dőlt el, hogy a Cagliari csapatában 12 gólt szerző fiatal támadó végleg, vagy közös tulajdonként költözik Genovába.

A vörös-kék együttes emellett 11 millió euróért megveszi az Atalanta 27 esztendős csatárját, Sergio Floccarit. Érdekesség, hogy a támadó korábban, 2002-ben már játszott a Genoa színeiben – kilenc meccsen egy gólt szerzett.

„Floccari már rég nem az a tapasztalatlan fiú, aki volt. Úgy érzem, sok örömet okoz majd nekünk. Február óta követjük, és nem okozott csalódást. Ahhoz, hogy a klubunk erős maradjon, áldozatokra is szükség van; ezért kellett eladnunk kettőt a legjobb játékosaink közül. De hiszem, hogy nem döntöttünk elhamarkodottan.”

Floccari és Acquafresca mellett az argentin Marcos Angeleri is a csapatot erősíti majd ősztől, a Milito-Motta ügylet részeként ugyanis az Inter és a Genoa közösen megegyezett az Estudiantes csapatával, így a jobbhátvéd öt millió euró ellenében Európába költözik.

Angelerit korábban a Parma és a Lazio is csábította (Ansa)

Angelerit korábban a Parma és a Lazio is csábította (Ansa)

Az argentin válogatottban idén bemutatkozó 26 éves játékos a védelem tengelyében is kitűnően érzi magát, Diego Simeone irányításával nem egyszer középső védőként szerepelt az Estudiantes csapatában.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt a Genoa az ötödik helyen áll, ráadásul már biztos, hogy a következő szezonban az Európa Ligában indul.

A 29 éves Milito eddig 20 góllal járult hozzá az együttes sikeréhez, míg a 26 éves Motta a középpályán nyújtott kiemelkedőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik