Élet-Stílus

Tarolt az ABBA és Bond

admin
admin

2009. 05. 13. 15:56

Európában összességében hajszálnyival nőtt tavaly a filmszínházak látogatottsága, Magyarország azonban azok közé az országok közé tartozik, ahol valamelyest csökkent a nézőszám - derül ki az Európai Audiovizuális Megfigyelő Szervezet aktuális jelentéséből.

A héten közzétett adatok szerint 2007-hez képest 0,5 százalékkal emelkedett az eladott jegyek száma: így az Európai Unió 27 országában tavaly összesen 927 millió jegyet értékesítettek – ismertette a statisztikát a Variety című szaklap online kiadása. A látogatottság növekedéséről 18 ország számolt be, kilenc országban, köztük Spanyolországban, Olaszországban és Magyarországon viszont esett a nézőszám.

Az utóbbi öt évet feltüntető táblázat évről évre kisebb nézőszámot jelez Magyarországon, 2007-hez viszonyítva 6,9 százalékkal kevesebb jegyet váltottak tavaly a magyar mozikban.

A Mamma Mia! című musicalfilm és a Quantum csendje című Bond-mozi váltotta ki a legnagyobb érdeklődést: előbbire 33,7 millió, utóbbira 27,5 millió jegyet adtak el Európában. A vetített filmeken belül a hollywoodi produkciók aránya megmaradt 63,2 százalékon, míg az európai alkotások 28,4 százalékot tettek ki. Az európai filmek piaci részesedése némi visszaesést mutat, mert 2007-ben a korábbi csúcsokat megdöntve már elérte a 28,6 százalékot.

A nemzeti produkcióknak 24 ország közül 14-ben jelentős szerepük volt a nézők becsalogatásában. 11 országban öt évre visszamenőleg a legmagasabb arányú nézettséget érték el a helyi alkotások. Ebben a tekintetben a franciák vitték el a pálmát: az Isten hozott az Isten háta mögött és az Asterix az Olimpián című filmek a helyi mozipiaci részesedés 45,4 százalékát szerezték meg.

Az európai szervezet becslése szerint 2008-ban rekord számú, 1145 játék- és dokumentumfilm készült a kontinensen, 112-vel több, mint a megelőző évben. Növekedést a dokumentumfilmek és a nemzeti játékfilmek száma mutatott, míg a játékfilmes koprodukciók a korábbi szinten maradtak.

A helyi produkciók száma 16 uniós országban szaporodott meg, a listát Olaszország, Franciaország és Spanyolország vezeti – idézte a statisztikát a variety.com portál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.