Élet-Stílus

Hátrányból fordított Szávay Ágnes

Szávay Ágnes szetthátrányból fordítva legyőzte a francia Aravane Rezait, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a madridi salakpályás tenisztorna 3,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.

Rosszul kezdett a magyar játékos, 1:1 után háromszor is elveszítette adogatójátékát, így gyorsan 6:2-re elbukta a nyitószettet.

A folytatásban már valamivel összeszedettebb volt Szávay, s ugyan szervagémjei közül kettőt megint elveszített, a selejtezőből főtáblára került Rezait háromszor sikerült brékelnie, utoljára a legjobbkor, 6:5-ös vezetésénél, ami egyenlítést ért számára.

Hátrányból fordított Szávay Ágnes 1

A harmadik játszma megint nem kezdődött jól magyar szempontból, ám Rezai gyors brékje után Szávay tudott újítani, s végül nagyon magabiztosan, ellenfele valamennyi szervajátékát elnyerve hozta a szettet, s 2 óra 11 perc alatt a mérkőzést.

Szávay következő ellenfele a Viktorija Azarenka (fehérorosz, 7.)-Suaj Peng (kínai) összecsapás győztese lesz. A mérkőzést várhatóan szerdán bonyolítják le, így a Vasas teniszezője egyesben legkorábban csütörtökön lép pályára.

“Az első játszmában ellenfelem gyakorlatilag lecsapott a pályáról, hatalmasakat ütött” – nyilatkozta a Vasas játékosa. “Szemmel is nehéz volt követni a labdáit, nem hogy lábbal. Sajnos többször lerövidültem. Nagyon jól játszott, az első szett után fogalmam sem volt, hogy fogom megverni. Tudtam, hogy taktikailag váltanom kell és muszáj több extrát produkálnom. Úgy érzem, a második játszmától ez sikerült. A döntő játszmában egyetlen első szervám sem jött be az első gémben. Szerencsére rögtön sikerült visszabrékelnem és egyre nagyobb nyomás alatt tartottam, nagyon jól ment a játék, gyorsan elhúztam. Nem tudom, hogy csütörtökön Azarenkával mérkőzöm-e, de nagyon készülök, mert jó formában és lelki állapotban vagyok. A salak inkább nekem kedvez, de itt is hatalmas az ütőereje.”

Az egyesben aratott sikere után Szávay Ágnes a világelső Dinara Szafina oldalán párosban is bejutott a nyolcaddöntőbe. A magyar, orosz duó 54 perc alatt nyert a Dominguez Lino, Parra Santonja spanyol kettős ellen. Szávayék a következő körben az ugyancsak spanyol Llagostera Vives, Martinez Sanchez párossal mérkőznek.

madridi eredmények

Nők, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Szávay Ágnes-Rezai (francia) 2:6, 7:5, 6:2
Jankovic (szerb, 4.)-Hantuchova (szlovák) 7:5, 6:2
Wozniacki (dán, 9.)-Lepchenko (amerikai) 6:3, 6:1
Schiavone (olasz)-Kvitova (cseh) 6:4, 6:2
Dusevina (orosz)-Vinci (olasz) 4:6, 6:1, 6:4
Mauresmo (francia)-Cseng (Zheng, kínai) 6:2, 7:5

Páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Szávay, Szafina (magyar, orosz)-Dominguez Lino, Parra Santonja (spanyol) 6:0, 6:2

Férfiak, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Davigyenko (orosz, 10.)-Troicki (szerb) 6:2, 6:2
Chardy (francia)-Acasuso (argentin) 6:3, 6:2
Berdych (cseh) – Garcia-Lopez (spanyol) 6:0, 7:6
Cilic (horvát, 13.)-Granollers (spanyol) 6:2, 6:7, 6:1
Seppi (olasz)-Schwank (argentin) 7:5, 6:4
Fognini (olasz)-Mathieu (francia) 6:7, 6:4, 3:0-nál Mathieu feladta
Blake (amerikai)-Hanescu (román) 6:2, 6:4
Karlovic (horvát)-Benneteau (francia) 3:6, 7:6, 6:2

2. forduló:
Verdasco (spanyol, 7.)-Ferrero (spanyol) 6:3, 6:2
Ljubicic (horvát)-Tsonga (francia, 9.) 6:4, 7:5
Robredo (spanyol, 16.)-Fish (amrikai) 3:6, 7:6, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik