Élet-Stílus

Akciós jegyeket árul az MLSZ

Hétfőn megkezdődik a belépők értékesítése a magyar labdarúgó-válogatott románok, svédek, illetve portugálok elleni mérkőzésére.

Erwin Koeman csapata szeptember 5-én és 9-én játssza két soron következő vb-selejtezőjét, két itthoni találkozót a svédekkel, illetve a portugálokkal, ezt megelőzően pedig – augusztus 12-én – Románia ellen lép pályára, barátságos meccsen.

Az MLSZ döntése értelmében a leglelkesebb szurkolók, s a gyereklabdarúgók a három találkozóra hétfőtől vehetik meg a belépőket, nagyon kedvezményes áron. A csomagban értékesítésre kerülő 10 ezer darab, összesen 7500 forintba kerülő “bérlet” mindhárom találkozóra érvényes, s elkezdődik egy 1 gyermek+1 kísérő akció is.

Ami a részleteket illeti: a kijelölt szektorokba szóló, 7500 forintos csomagban – amely hétfőtől az ország összes Ibusz-kirendeltségén kapható – 1 darab jegy lesz a románok elleni találkozóra, míg a másik kettőre olyan utalványt kap az első 10 ezer vásárló, amelyet augusztus 31-től lehet majd beváltani. Erre – az MLSZ tájékoztatása szerint – a szurkolók védelmében, a hamisítás lehetőségének kizárása miatt van szükség.

A szövetség döntése alapján mindhárom meccset 4000-4000 olyan 14 éven aluli tekintheti meg a Puskás Ferenc Stadionban, aki regisztrálva van a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetségnél (MGYLSZ), számukra a belépés ingyenes. Egy-egy kísérővel jöhetnek, az ő belépőjük ára: 2000-2000 forint.

Az 1+1-es akcióban résztvevőknek előzetesen jelentkezniük kell az MGYLSZ-nél (erre kizárólag a www.gyermekfoci.hu című honlapon van lehetőség hétfő reggeltől), kapnak egy visszaigazolást, s azzal kereshetik fel valamelyik Ibusz-kirendeltséget. Az egyetlen kikötés, hogy a két vb-selejtezőre (mindkettőre vagy csak az egyikre) kizárólag olyan gyermeklabdarúgók igényelhetnek ingyenes belépőt, akik a magyar-román találkozón is ott akarnak lenni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a jegyárusítás további részleteiről, a többi belépő áráról később döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik