Élet-Stílus

BL-döntő: vezére nélkül is bravúrra készül a Győr

admin
admin

2009. 05. 09. 07:00

Magyar csapat legutóbb 2002-ben volt BL-finalista, akkor az FTC – Németh Andrással – nem tudott nyerni a macedón Kometal Szkopje ellen. Az eddigi utolsó magyar BL-siker a Dunaferré, a gárda 1999-ben a szlovén Krim Ljubljanát verte.

A győriek eddig ötször játszhattak valamelyik európai kupa fináléjában, de még egyszer sem tudtak nyerni: 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben az EHF-kupában, 2006-ban pedig a KEK-ben kellett beérniük a második hellyel. Ráadásul a tíz, illetve az öt évvel ezelőtti döntőben is a Viborgtól kaptak ki.

Mind a két oldalon lesznek nagy hiányzók, ugyanakkor a legfájóbb a magyar bajnoknak, hogy Görbicz Anita, a válogatott irányítója biztosan kihagyja az első mérkőzést, mivel a Ferencváros elleni keddi bajnokin térdsérülés szenvedett.

Kovacsicz sajnálja Görbiczet

„A Fradi elleni mérkőzést az interneten követtem figyelemmel. Reméltem, hogy nem komoly a baj, de aztán kiderült, hogy igen. Az élet néha nagyon kegyetlen. Sajnálom, hogy Görbicz nem játszhat a fináléban, miután kiválóan teljesített eddig a BL-ben…” – mondta Kovacsicz Mónika, a Viborg magyarja.

„Görbicz Anita sérülése ellenére is ugyanúgy dolgozunk tovább, nem változtattunk az edzésprogramom. Arról van szó, hogy Görbicz feladatát most három-négy emberre leosztva kell végre hajtani” – nyilatkozta Konkoly Csaba, a győriek vezetőedzője.

A klasszis irányító jövő héten megy kontrollra, azon dől el, hogy legalább visszavágón számíthat-e a játékára Konkoly.

A tréner az európai szövetség honlapjának a Viborg kapcsán elmondta: „A Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között nincsen számottevő különbség. A Valcea például otthon hat góllal kikapott a Viborgtól, a visszavágón viszont döntetlent ért el Dániában. Inkább az lehet a döntő, ki fog ki jobb napot.”

Görbicz Anita csak szurkolhat (MTI)

Görbicz Anita csak szurkolhat (MTI)


Gólkirálynő-jelölt a dánoknál

A Viborg legnagyobb hiányzója a montenegrói átlövő, Bojana Popovic lesz, aki 73 találatával második a csapat házi góllövőlistáján a Bajnokok Ligájában, ő még februárban dőlt ki a sorból, miután keresztszalag-szakadást szenvedett.

Ugyanakkor a dánoknál szerepel a BL-gólkirálynő jelöltje, a német Grit Jurack, aki 105 találattal áll a lista élén. A magyaroknál a góllövőlistán Görbicz Anita 94 góllal a 2., Tomori Zsuzsanna 66 találattal a 8., Vérten Orsolya 61 góllal a 10., Katarina Mravikova 48 góllal a 24. helyen található.

„Fogalmam sincs, hány góllal kell nyernünk a hazai mérkőzésen ahhoz, hogy miénk legyen a trófea, az öt-hat gólos előny talán elég lenne a visszavágóra. De nem menjünk a dolgok elébe. A legfontosabb célunk az, hogy nyerjünk szombaton” – mondta Henriette Rönde Mikkelsen, a Viborg ex-válogatott szélsője.

A visszavágót jövő szombaton a Veszprém Arénában rendezik.

Női BL döntő:
Viborg (dán)-Győri AUDI ETO KC, Aalborg, 16:15

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.