Élet-Stílus

Webtévét indított Boris Becker

admin
admin

2009. 05. 08. 10:15

Saját internetes televíziót indított a korábbi teniszcsillag, Boris Becker; amely csütörtöktől mutatja be a sztár üzleti és magánéletének pillanatait.

“Ez a világ első személyes webtévéje” – mondta a bemutató alkalmával a 41 éves német híresség, akinek közelgő házasságáról is tudósít majd a „Becker csatorna“.

A projekttel „vegyes párost” játszik a háromszoros wimbledoni bajnok, aki egyfelől még inkább ki akarja aknázni ismertségét a reklámbevételek szempontjából, másfelől saját maga akarja formálni a nyilvánosságban róla kialakult képet.

„Azt hiszem, a 2009-es Becker más, mint amit a közönség gondol” – fogalmazott a sokat szereplő teniszező.

Éppen ezért saját maga vette a kezébe a kezdeményezést, így valóban azt mutathatja be a közönségnek, hogy ki ő, s hogyan él. Mint mondta, sokat változott, s nem akar mindig a múltjával és a sportolói sikereivel kapcsolatos kérdésekre válaszolgatni.

A tervet nem tartja magamutogatásnak, és biztosította a közönséget arról, hogy önkritikus ember. Boris Becker ugyanakkor saját bevallása szerint sokat nevet, ami szerinte különösen fontos ezekben a gazdaságilag nehéz időkben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.