Élet-Stílus

Armstrongnak nincs esélye a Girón

admin
admin

2009. 05. 08. 11:24

Lance Armstrong szerint kulcscsonttöréséből felépülve nincs olyan állapotban, hogy megnyerje a szombaton kezdődő Giro'd Italia kerékpáros körversenyt.

A korábbi hétszeres Tour de France-győztes amerikai klasszis – aki három és fél éves kihagyás után idén tért vissza a profik közé – az olasz körverseny előtt azt állítja, noha felépült a kulcsonttöréséből, jelenlegi állapotát tekintve aligha pályázhat a végső sikerre a május 9-től május 31-ig tartó versenyen.

„Jól érzem magam, ugyanakkor nem vagyok olyan formában, hogy esélyem legyen a győzelemre” – nyilatkozta Armstrong, aki éppen ezért vállalja a „vízhordó” szerepét, a Giro d’Italián csapat- és honfitársát, Levi Leipheimert segíti majd.

„Akad nálunk az Asztanában egy olyan kerékpáros, aki ott lehet a legjobb ötben, mi több: akár a legjobb háromban is. Leipheimer komplett versenyző, a hegyeken és az időfutamokon is képes a jó teljesítményre” – tette hozzá a 37 éves amerikai kerékpáros.

Segítő lesz (MTI/EPA)

Segítő lesz (MTI/EPA)

A Giro egyébként az utóbbi évtizedben hagyományosan az olasz versenyzők felségterülete. Jóllehet, tavaly éppen egy spanyol, Alberto Contador győzött, ám előtte 11 esztendőn át mindig hazai versenyző állhatott a célban a dobogó tetejére.

A szakemberek az esélyesek között idén is javarészt itáliai bringásokat említenek, szerintük Ivan Basso a fő favorit, de Gilberto Simoni, Danilo Di Luca, Damiano Cunego és Marzio Bruseghin megszerezheti a rózsaszínű trikót, ilettve a tavalyi Tour-győztes spanyol Carlos Sastre vagy a Vuelta Espana kétszeres bajnoka, az orosz Gyenyisz Mencsovis befuthat.

A tavalyi győztes Contador idén nem indul a versenyen, s azt betegsége miatt a világbajnok Alessandro Ballan is kihagyja.

Az idén száz esztendős versenyen a szervezők változatos útvonalat állítottak össze, s a mezőny az ország minden nagyobb városát érinti: szombaton Velencéből rajtol, s május 31-én Rómába érkezik meg a karaván. A háromhetes eseményen három időfutam (két egyéni, illetve egy csapat) lesz, s hat etapot zárnak hegyi befutóval. Az össztáv 3455 km.

A 2009-es Giro d’Italia programja:
Május 9., Velence, 20,5 km (csapat időfutam)
Május 10., Jesolo-Trieste, 156 km
Május 11., Grado-Valdobbiadene, 198 km
Május 12., Padova-San Martino di Castrozza, 162 km
Május 13., Martino di Castrozza-Alpe di Siusi, 125 km
Május 14., Bressanone/Brixen-Mayrhofen (Ausztria), 248 km
Május 15., Innsbruck (Ausztria)-Chiavenna, 244 km
Május 16., Morbegno-Bergamo, 209 km
Május 17., Milanó, 163 km
Május 19., Cuneo-Pinerolo, 262 km
Május 20., Torino-Arenzano, 214 km
Május 21., Sestri Levante-Riomaggiore, 60,6 km (időfutam)
Május 22., Lido di Camaiore-Firenze, 176 km
Május 23., Campi Bisenzio-Bologna, 172 km
Május 24., Forlì-Faenza 161 km
Május 25., Pergola-Monte Petrano, 237 km
Május 27., Chieti-Blockhaus, 83 km
Május 28., Sulmona-Benevento 182 km
Május 29., Avellino-Vesuvio, 164 km
Május 30., Nápoly-Anagni, 203 km
Május 31., Róma, 15,5 km (időfutam)

—-Az előző évtized dobogósai—-

2008:
1. Alberto Contador (spanyol)
2. Riccardo Ricco (olasz)
3. Marzio Bruseghin (olasz)

2007:
1. Danilo Di Luca (olasz)
2. Andy Schleck (luxemburgi)
3. Eddy Mazzoleni (olasz)

2006:
1. Ivan Basso (olasz)
2. José E. Gutierrez (spanyol)
3. Gilberto Simoni (olasz)

2005:
1. Paolo Savoldelli (olasz)
2. Gilberto Simoni (olasz)
3. Jose Rujano Guillen (vezeuelai)

2004:
1. Damiano Cunego (olasz)
2. Szergej Goncsar (ukrán)
3. Gilberto Simoni (olasz)

2003:
1. Gilberto Simoni (olasz)
2. Stefano Garzelli (olasz)
3. Jaroszlav Popovics (ukrán)

2002:
1. Paolo Savoldelli (olasz)
2. Tyler Hamilton (amerikai)
3. Pietro Caucchioli (Ita)

2001:
1. Gilberto Simoni (olasz)
2. Abraham Olano (spanyol)
3. Unai Osa (spanyol)

2000:
1. Stefano Garzelli (olasz)
2. Francesco Casagrande (olasz)
3. Gilberto Simoni (olasz)

1999:
1. Ivan Gotti (olasz)
2. Paolo Savoldelli (olasz)
3. Gilberto Simoni (olasz)

1998:
1. Marco Pantani (olasz)
2. Pavel Tonkov (orosz)
3. Giuseppe Guerini (olasz)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.