Élet-Stílus

Vizsgálati fogságban Jelena Dokic apja

Egyelőre 30 napra vizsgálati fogságba helyezték Damir Dokicot, a szerb-ausztrál teniszezőnő, Jelena Dokic édesapját annak nyomán, hogy halálosan megfenyegette a belgrádi ausztrál nagykövetet.

Letartóztatását egy belgrádi bíró rendelte el csütörtökön, s addig őrizetben marad, míg az ügyben indított vizsgálat tart. Dokicot észak-szerbiai otthonában, Fruska Gorában vették őrizetbe szerdán, a házkutatásnál a rendőrségi közlés szerint hét vadászfegyvert, egy pisztolyt s két bombát találtak a hatósági emberek.

A Blic című szerb újság beszámolója szerint Dokic felhívta az ausztrál nagykövetet, s azzal fenyegetőzött, hogy rakétát fog lőni a diplomata autójára. Annak kapcsán reagált így, hogy egy nappal korábban interjú jelent meg a lányával az ausztrál Fairfax magazinban, melyben Jelena bevallotta, hogy elidegenedett az apjától, s 2002-ben egyszerűen megszökött a családjától, hogy elkerülje a további konfliktusokat. A teniszezőnő többek között azt állította, hogy apja bántalmazta őt.

Damir Dokic a telefonálásra magyarázatul azt hozta fel, hogy feldühítette az újságcikk, lánya vádjaira pedig azzal felelt, hogy „nincs olyan gyerek, akit ne vertek volna meg a szülei”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik