Élet-Stílus

Kicsempészték Angliából Övrebót

Halálosan megfenyegették a Chelsea-Barcelona BL-elődöntő norvég játékvezetőjét, akit előbb átköltöztettek egy másik szállodába, majd titokban kicsempésztek az országból.

A Chelsea orosz tulajdonosának, Roman Abramovicsnak újabb évet kell várnia a hőn áhított Bajnokok Ligája-sikerre, miután a Barcelona elleni visszavágó 93. percében Iniesta szertefoszlatta az álmokat. A mérkőzés végét jelző sípszó után Michael Ballack, majd a magából teljesen kikelt Didier Drogba is letámadta a játékvezetőt, aki a biztonságiak gyűrűjében hagyta el a játékteret.

Kicsempészték Angliából Övrebót 1

Angol lapjelentések szerint az elefántcsontparti támadó az öltözőknél is megtalálta Övrebót, aki kétségbeesésében visszamenekült a Stamford Bridge gyepére. Ezzel azonban még nem volt vége a kálváriájának.

A londoniaknak három egyértelműnek tűnő tizenegyest nem adott meg Övrebo, akit halálosan megfenyegettek a mérkőzés után. Az angol rendőrség rendkívülien komolyan vette az ügyet, és még aznap este átköltöztette a játékvezetőt egy másik szállodába. Később aztán jobbnak látták, ha elhagyja az országot, a civilben pszichológusként dolgozó norvég.

A 42 éves Övrebóra jelenleg már a norvég rendőrség vigyáz, az UEFA pedig megtiltotta, hogy nyilatkozzon a meccsről, és az utána történtekről.

A norvég játékvezető nem először került reflektorfénybe. A tavalyi Európa-bajnokságon az olasz-román csoportmeccsen nem adott meg egy szabályos Toni-gólt, amiért utólag bocsánatot kért. Övrebo összesen 22 BL-meccsen fújta a sípot, és a jövő évi világbajnokságra is jelölte az UEFA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik