Élet-Stílus

Szenvedtek a világbajnok oroszok

Az előre lesajnált fehéroroszok alaposan megnehezítették a címvédő, a végső sikerre idén is esélyes orosz válogatott dolgát, ám végül a papírformának megfelelően a „nagy testvér" jutott be elsőként a négy közé a svájci vb-n.

A nyitó harmadban szinte felborult a pálya, az oroszok nagy fölényben játszottak, de nem tudtak előnybe kerülni, miután a beloruszok rendkívül szervezetten és fegyelmezetten védekeztek, Andrej Mezin kapus pedig mindent fogott.

A fehéroroszok ritkán jutottal el az oroszok kapujáig, amíg az ellenfél 15-ször, ők csak hétszer próbálkoztak lövéssel, az egyik kísérletnél viszont a kapuvas segítette ki „nagy testvért”.

Nem vallottak szégyent a beloruszok (MTI/EPA)

Nem vallottak szégyent a beloruszok (MTI/EPA)

A középső harmadban a fehéroroszok már támadásban is jeleskedtek, ennek eredményeként kétszer is megszerezték a vezetést (előbb Konsztantyin Kolcov közeli lövésének, majd Ilja Brizgaljov kapus ügyetlenkedésének köszönhetően), ám az esélyesebb oroszok mind a kétszer gyorsan válaszoltak két jól eltalált távoli lövéssel. Mezin egyikből sem látott semmit sem…

A második orosz gólra a kapu előtt sertepertélő Alekszander Frolov révén gyorsan, 23 másodperc után jött a harmadik is. Ámbátor az orosz csapat sem vezetett sokáig: kettős emberfórban az NHL-ben évi több mint hárommillió dollárt kereső coloradói Ruszlan Szalej bombázott kapu jobb oldalába.

Ilja Kovalcsuk lőtte négy közé az oroszokat (MTI/EPA)

Ilja Kovalcsuk lőtte négy közé az oroszokat (MTI/EPA)

A harmadik harmadra sem tudtak igazából felpörögni az oroszok, de amíg a Brizgaljov helyére beálló Alekszander Jeremenko lehúzta a rolót, addig az addig csodálatosan védő Mezin a hajrában, a tavalyi világbajnokságot eldöntő Ilja Kovalcsuk nem különösebben veszélyes lövésénél nagyot hibázott. A lassan közlekedő korong a lábvédői között talált utat a kapuba.

Ezzel együtt a fehéroroszok emelt fővel korcsolyázhattak le a jégről, az oroszoktól pedig sokkal több kell, ha az idén is vb-címet szeretnének ünnepelni.

„Megrázó élmény volt a számunkra, hogy megszerezték a vezetést, hiszen azzal a taktikával mentünk fel a jégre, hogy mielőbb be kell találnunk, hogy ezzel támadásokra kényszerítsük őket. Ami a gólomat illeti: betörtem a harmadba és lőttem. Ha nem lősz, nincs gól sem” – mondta a meccs hőse, Kovalcsuk.

Mezin is hős lehetett volna, ha a végén nincs az a gikszer. „Kovalcsuk nagyot lendített bottal, kemény löketre számítottam, ezzel szemben a korong nagyon lassan jött kapura…” – magyarázta bizonyítványt Mezin, a fehéroroszok hálóőre.

Vb, negyeddöntő:
Oroszország-Fehéroroszország 4-3 (0-0, 3-3, 1-0)
Gól: Proskin (26., gólpassz: Kovalcsuk, Tyeresenko), Atyusov (37., Radulov, Szaprikin), Frolov (38., Radulov), Kovalcsuk (48., Morozov), illetve Kolcov (23., emberelőnyben, Antonyenko, Grabovszkij), Antonyenko (34., Grabovszkij, Kaluzsnyij), Szalej (40., kettős ee., Antonyenko, Grabovszkij)
Kapusok: Brizgaljov 13 védés/16 lövés, a harmadik harmadról Jeremenko 6/6, ill. Mezin 28/32
Kiállítások: 16, ill. 10 perc
Kapuralövések: 32, ill. 22

Ajánlott videó

Olvasói sztorik