Élet-Stílus

Londonban juthat döntőbe a Barcelona

A Barcelona tavaly 0-0-ról elbukta a Manchester United elleni angliai visszavágót a Bajnokok Ligája elődöntőjében, most hasonló helyzetben a Chelsea otthonában próbál szerencsét. A katalánok nagyszerű formában készülnek a második mérkőzésre, ugyanakkor az előjelek az angolok számára kedvezőbbek.

A Fulham 3-1-es legyőzésével hangoló Chelsea az egy héttel ezelőtti 0-0-nak köszönhetően bizakodva tekinthet a szerda este elé. A londoniak a BL kiesés szakaszában eddig egyszer, 2007/2008-as kiírás nyolcaddöntőjében várták gól nélküli döntetlen állásnál a hazai visszavágót, és akkor simán, 3-0-s győzelemmel jutottak tovább az Olimpiakosszal szemben.

A Manchester United esete is nagyszerű példával szolgálhat a mostanság Stamford Bridge-en: a „vörös ördögök” tavaly szintén idegenbeli 0-0-val kezdték a Barcelona elleni elődöntőt, majd otthon nyertek, sőt, meg sem álltak a csúcsig – az egy évvel ezelőtti, moszkvai döntőben éppen a Chelsea-t múlták fel.

A londoni „kékek” mellett szól továbbá, hogy a Bajnokok Ligájában 17 mérkőzés óta veretlenek hazai pályán, igaz, utoljára éppen a mostani ellenfél, a Barcelona tudott nyerni Stanford Bridge-en (2006. február 22-én, 2-1-re).

A saját hívei előtt juthat döntőbe a Chelsea (MTI/EPA)

A saját hívei előtt juthat döntőbe a Chelsea (MTI/EPA)

A két csapat eddig 12-szer találkozott egymással, s három döntetlen mellett ötször a spanyolok, négyszer az angolok nyertek. Amennyiben most is a Chelsea győzne, úgy a Barcelona a századik vereségét szenvedné el az európai porondon.

„Még csak nem is gondolunk erre. Támadni, támadni és támadni fogunk Londonban” – ígérte Andres Iniesta, a katalánok középpályása. – Egy hete a Chelsea elrontotta a játékunkat azzal, hogy nem akart futballozni, pedig ennek a sportágnak éppen a támadás, a gólszerzés a lényege” – tette hozzá.

Az „előre játék” amúgy is kiválóan megy a Barcelonának, ezt a hétvégén a bajnokságban rivális Real kiütésével is bizonyította, s a madridi hatossal kereken százra növelte a bajnoki góljai számát. A „termelésben” élenjáró Thierry Henry szerdai játéka ugyanakkor nem száz százalékig biztos, mivel a francia csatár továbbra is a térdét fájlalja, hétfőn nem is tréningezett.

A BL idei kiírásában idegenben még veretlen a Barca (MTI/EPA)

A BL idei kiírásában idegenben még veretlen a Barca (MTI/EPA)

Ezzel együtt a védelem összeállítása okoz nagyobb fejtőrést Joseph Guardiola vezetőedzőnek, miután Carlos Puyol eltiltás, Rafael Marquez pedig sérülés miatt nem játszat a szerda esti BL-mérkőzésen. A hátsó sor közepén így a Santiago Bernabeu Stadionban eredményes Gerard Pique mellett a rutinosnak nem nevezhető, 22 esztendős Martin Caceres kaphat szerepet.

„Továbbjutásról álmodozom, sőt, tovább megyek, abban bízom, hogy a Manchester United ellen vívjuk a római döntőt. Ehhez persze nem ártana kapott gól nélkül lehozni a Chelsea elleni visszavágót…” – magyarázta Pique, aki tavaly nyáron éppen az Old Traffordról szerződött a katalán sztárcsapathoz.

A Chelsea-nél is kulcsfontosságú lesz a védelem teljesítménye, lévén Európa legtermékenyebb csapata lesz az ellenfél, amely újabb két találattal beállíthatná a Real Madrid európai porondon jegyzett 850 gólos rekordját. Az angolok Barcelonában sikeresen „kivettek” a játékból Lionel Messit, szerdán este ez a felettébb nehéz feladat az eltiltásából visszatért Asley Cole-ra vár.

Guus Hiddink menedzser a Stanford Bridge-en is a biztonságot tartja szem előtt, ennek megfelelően Didier Drogba egyetlen támadóként rohamozza majd a spanyolok kapuját, míg a francia Nicolas Anelka a kispadon kap helyet, s később csatlakozhat Drogbához, amennyiben a védekező taktika kudarcot vallana.

Az esélyeket illetően nem csak a szakemberek, de az egyik legtekintélyesebb fogadóiroda, az angol William Hill is bajban van, és úgy döntött, hogy pennyre azonos összeget fizet a két együttes szerda esti győzelmére, ami meglehetősen ritka.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Chelsea-Barcelona, 20:45 (0-0)
London, Stamford Bridge. V.: Henning (norvég)
Várható kezdőcsapatok:
Chelsea: Cech – Ivanovics, Terry, Alex, Ash. Cole – Essien, Mikel – Ballack, Lampard, Malouda – Drogba.
Barcelona: Victor Valdes – Daniel Alves, Pique, Caceres, Abidal – Xavi, Y. Toure, Iniesta – Messi, Eto’o, Henry.

Aktuális forma

CHELSEA
Május 2.: -Fulham 3-1 (bajnoki, otthon)
Április 28.: -Barcelona 0-0 (BL, idegenben)
Április 25.: -West Ham United 1-0 (bajnoki, idegenben)
Április 22.: -Everton 0-0 (bajnoki, otthon)
Április 18.: -Arsenal 2-1 (FA-kupa, semleges helyszínen)

BARCELONA
Május 2.: -Real Madrid 6-2 (bajnoki, idegenben)
Április 28.: -Chelsea 0-0 (BL, otthon)
Április 25.: -Valencia 2-2 (bajnoki, idegenben)
Április 22.: Barcelona 4-0 (bajnoki, otthon)
Április 18.: Getafe 1-0 (bajnoki, idegenben)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik