Élet-Stílus

Ronaldo döntőbe lőtte a Unitedot – videó

Elsőként a címvédő Manchester United jutott a Bajnokok Ligája május 27-i, római fináléjába, miután a hazai 1-0-ás sikerét követően a visszavágón két gyors góllal padlóra küldte az Arsenalt. A londoniaknak esélye sem volt Ronaldóék ellen, a portugál klasszis élete egyik legjobb meccsét játszotta.

A várakozásokkal ellentétben nem Tevezt vagy Berbatovot jelölte a kezdőbe a manchesteriek trénere, hanem a védekezőbb felfogásban futballozó Park kapott lehetőséget. Sir Alex Ferguson ismét remek stratégának bizonyult, a fáradhatatlan szélső a 8. percben vezetést szerzett: a fiatal Gibbs elcsúszott a tizenhatoson belül, Ronaldo ártalmatlan beadása a dél-koreai játékos elé került, aki higgadtan ellőtte a kapujából kirobbanó Almunia felett a labdát.

Három perccel később Wenger még az első gól miatt dühöngött, amikor gyakorlatilag el is dőlt a párharc. Ronaldót buktatták a londoni védők 28 méterre a kaputól, és a portugál szabadrúgása a jobb sarokba vágódott. Az első meccs hőse, Almunia csúnyán elnézte a nem túl erős, de remekül helyezett lövést, amely a kezei között a hálóba csúszott.

Szétszedték az Arsenal védelmét (MTI/EPA)

Szétszedték az Arsenal védelmét (MTI/EPA)

A frenetikus hangulatot teremtő londoni szurkolókat végleg elnémította a második találat, az Arsenal-játékosokat sokkolta az eredmény. Evra levette a pályáról a villámgyors Walcottot, Fabregas gyenge napot fogott ki, a bal oldalon van Persie mintha ott sem lett volna, Adebayornak pedig esélye sem volt Ferdinand és Vidics között.

A fordulás után is játszi könnyedséggel uralták a meccset a kék mezben pályára lépő Vörös Ördögök. A védelmük bombabiztosan tette a dolgát, és a kontráikban rendre benne volt az újabb gól lehetősége. Bő egy óra elteltével aztán érkezett is a harmadik: a meccs legjobbja, Ronaldo a saját térfelén sarokkal tette a labdát Park elé, a dél-koreai remekül szöktette a bal szélen felfutó Rooney-t, aki a tizenhatos előterében középre passzolt a hihetetlen sprintet levágó portugálhoz. Gyönyörű gól, a második találatnál bakizó Almuniának ezúttal esélye sem volt.

A találkozó és a döntőbe jutás végleg eldőlt, a londoni szurkolók egy része a kijáratok felé vette az irányt. Ők előbb van der Sar első (!) védéséről, majd egy hazai gólról maradtak le – ez utóbbit az olasz bíró ajándékozta az Ágyúsoknak. Fletcher vágta fel a tizenhatoson belül a kapura törő Fabregast, amiért azonnal pirosat kapott, az Arsenal pedig tizenegyest. A visszajátszások alapján Rosseti túl szigorúan döntött, a manchesteri előbb labdát ért, utána kaszálta csak el ellenfelét. A történteken ez persze nem változtat, Van Persie bevágta a tizenegyest, Fletcher pedig biztosan kihagyja a finálét.

Hogy ott ki lesz a címvédő ellenfele, az holnap derül ki, a Chelsea-Barcelona visszavágóján.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Arsenal (angol)-Manchester United (angol) 1-3 (0-2)
Gól: van Persie (76., 11-esből), illetve Park (8.), Ronaldo (11., 61.)
Piros lap: Fletcher (75., Manchester United)
Továbbjutott: a Manchester United 4-1-es összesítéssel.

Szerdai meccs:
Chelsea (angol)-FC Barcelona (spanyol) 20:45 ó (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik