Élet-Stílus

Pars olimpiai bajnokokat vert

Pars Krisztián 80,52 m-es eredménnyel megnyerte a Varsóban rendezett nemzetközi kalapácsvető-versenyt, amelyet a februárban, edzőtáborozás közben elhunyt Kamila Skolimowska emlékére rendezett a lengyel szövetség szombaton.

A Pekingben – utólag – olimpiai ezüstérmes magyar dobóatléta mögött olyan klasszis versenyzők végeztek a vert mezőnyben, mint a kínai fővárosban győztes szlovén Primoz Kozmus vagy Sydney bajnoka, a lengyel Szymon Ziólkowski.

„Nagyon jól szervezett verseny volt és a mezőnyök is kiválóak voltak – mondta a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján Pars. – Egy vadonatúj körből versenyeztünk, ami elég fogós volt és lassú. Így inkább a technikára mentem, nem hajtottam a dobásokat. Ez nekem most meg is felelt, mert a fokozatosan javuló sérülésem miatt nem tudtam olyan intenzíven edzeni. Szerencsére a dobásoknál már nem zavar annyira.

– Harmadikra értem el a legjobbat, az egy kilépettet leszámítva a többi 78 méter körüli volt. A vendéglátók meghatóan emlékeztek Skolimowskára. A verseny előtti este a család meghívott bennünket vacsorára, szombat reggel pedig mindnyájan elhelyeztünk egy szál gyertyát Kamila sírján.”

A nőknél Németh Noémi nyolcadik lett.

Eredmény
Férfiak:
1. Pars Krisztián 80,52 m
2. Zagornyij (orosz) 78,91
3. Vizzoni (olasz) 75,81

Nők:
1. Hrasnova (szlovák) 72,10
2. M. Marghieva (moldovai) 71,03
3. Z. Marghieva (moldovai) 69,56

8. Németh Noémi 58,11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik