Élet-Stílus

Magabiztos oroszok, sziporkázó csehek

Az emberelőnyökkel kiválóan sáfárkodó orosz csapat könnyedén intézte el az amerikaiakat, míg a csehek lelépték a szlovákokat. Folytatódott a fehérorosz csoda.

Az amerikaiak jobb rajtról aligha álmodhattak: a 4. percben egy buli után Stempniakhoz került a korong, s a támadó Brizgalov kapujába lőtt. Ezt követően viszont a kissé nehézkesnek tűnő amerikaiak egyre többször kerültek a büntetőpadra, s ezt az oroszok remekül kihasználták.

Emberelőnyből előbb Szaprikin egyenlített, majd öt perc elteltével Perezsogin is bevette Esche kapuját – szintén létszámfölényes szituációból. A harmad végén Mozjakin is betalált, így az amerikaiak nehéz helyzetben zárták a játékrészt. És még rosszabbul nyitották a másodikat: a 22. percben Okposo csücsült a „ketrecben”, s ezt alig 53 másodperc alatt ismét kihasználták a Bükov-tanítványok. Radulov növelte háromra a különbséget.

A második harmad végén a tengerentúliak előtt is megcsillant a lehetőség. A fejre támadó Visnevszkij 5+20 perces kiállítása nyomán öt percet tölthettek emberelőnyben, de nem sikerült betalálniuk, így a találkozót az oroszok nyerték 4-1-re.

Oroszország ezzel a sikerrel már megszerezte a csoportelsőséget, és negyeddöntős.

A szlovák játékosoknak esélyük sem volt (MTI/EPA)

A szlovák játékosoknak esélyük sem volt (MTI/EPA)

„Jól kezdtünk, de később nem korcsolyáztunk jól, s ebből eredően sokat kellett emberhátrányban játszanunk. A speciális védekező csapategységeink nem álltak a helyzet magaslatán, de az ötperces, előnyben eltöltött teljesítményünkre sem lehetünk büszkék” – foglalta össze a látottakat Ron Wilson amerikai szövetségi kapitány.

Az amerikaiakat egy kisebb pofon érte ahhoz képest, amit a szlovákoknak osztottakki a parádézó csehek. A szombaton verbuvált Patrick Elias-szal és Milan Michalekkel kiegészült csehek két harmad alatt atomjaira szedték a cseh csapatot.

A Jaromir Jagr vezette első sor lubickolt, de az Eliast és Michaleket, valamint a három gólpasszal záró Rachuneket felvonultató második sor is kitett magáért.

A két csapat közti különbséget a kapura tartó lövések aránya (41-18) is kiválóan szemlélteti, a vereség nyomán Szlovákia lemondhat negyeddöntős álmairól, a csehek viszont továbblépnek.

Az F csoport esti találkozóján Fehéroroszország hosszabbítás után verte az esélyesebb finn alakulatot, amely ezzel együtt is kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást. Legyőzőik – egy Norvégia elleni kanadai győzelem esetén – szintén résztvevői a legjobb nyolcnak.

Mezin ismét kitett magáért (MTI)

Mezin ismét kitett magáért (MTI)

A találkozón a beloruszok 59 percen át védték az első percben Gyemagin góljával kiharcolt előnyüket – Niskala a második harmadban egyenlített ugyan, de hiába nyomtak a finnek, a győztes gólt sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem tudták betuszkolni a remek Mezin kapujába. A büntetőket három-három játékosig azonosan értékesítették a felek, ekkor a két első szólózó, Antonyenko és Nummelin következett. Csak a fehérorosz tudott ismételni, s ezzel két ponthoz juttatta válogatottját.

Középdöntő, 2. forduló:

e csoport, bern

Lettország-Franciaország 7-1 (1-0, 2-0, 4-1)
Gól: Nizivijs (8.), Cipulis (22., 53.), Darzins (24.), Skrastins (47.), Jerofejevs (49.), Ankipans (53.), illetve Tardif (52.)
Lövések: 38, illetve 28
Kiállítások: 6 perc, illetve 10

Oroszország-Egyesült Államok 4-1 (3-1, 1-0, 0-0)
Gól: Szaprikin (5.), Perezsogin (10), Mozjakin (17.), Radulov (22.), illetve Stempniak (4.)
Lövések: 32, illetve 27
Kiállítások: 35 perc, illetve 16

Az állás:
1. Oroszország 11 pont/4 mérkőzés (21-10), 2. Lettország 7/4 (14-8), 3. Egyesült Államok 7/4 (16-14), 4. Svédország 4/3 (13-14), 5. Svájc 4/3 (4-6), 6. Franciaország 0/4 (5-21)

A vasárnapi program:
Svájc-Svédország 16:15
Oroszország-Lettország 20:15

f csoport, zürich-kloten

Fehéroroszország-Finnország 2-1
(1-0, 0-1, 0-0, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
Gól: Gyemagin (1.), illetve Niskala (34.)
Büntető: Antonyenko (2), Grabovszkij, illetve Nummelin, Immonen
Lövések: 19, illetve 45
Kiállítások: 12 perc, illetve 12

Csehország-Szlovákia 8-0 (4-0, 4-0, 0-0)
Gól: Jagr (7., 10.), Blatak (13.), Cervenka (16., 30.), Kotalik (26.), Michalek (31.), Elias (39.)
Lövések: 41, illetve 18
Kiállítások: 8 perc, illetve 14

Az állás:
1. Kanada 9 pont/3 mérkőzés (18-5), 2. Finnország 9/4 (12-6), 3. Csehország 6/4 (17-11), 4. Fehéroroszország 6/4 (8-10), 5. Szlovákia 2/4 (5-19), 6. Norvégia 1/3 (4-13)

A vasárnapi program:
Norvégia-Kanada 16:15
Fehéroroszország-Csehország 20:15

egyéni statisztikák

Kanadai táblázat:
1. St. Louis (kanadai) 11 pont (4 gól+7 assziszt), 2. Kovalcsuk (orosz) 9 (3+6), 3. Ni. Kapanen (finn) 8 (5+3), 4. Jagr (cseh) 8 (3+5), 5. Stamkos 7 (5+2), 6. Spezza (kanadai) és Weber (kanadai) 7 (4+3),…34. PETERDI 2 (2+0)

Kapusok:
1. Mason (kanadai) 60 védés/61 lövés (98.36%), 2. Mezin (fehérorosz) 135/140 (96.43), 3. Masalskis (lett) 158/166 (95.18), 4. Rinne (finn) 90/96 (93.75), …14. SZUPER 160/178 (89.89%), …20. HETÉNYI 23/26 (88.46%)

Védők:
1. Weber (kanadai) 7 (4+3), 2. Liles (amerikai) 7 (1+6), 3. Johnson (amerikai) 6 (4+2), 4. Johansson (svéd) 6 (3+3),… 31. SILLE Tamás 1 (1+0), …41. KANGYAL, … TOKAJI 1 (0+1)

Bulielhozás:
1. Olvecky (szlovák) 27 győztes/10vesztes (72.97%), 2. Lemm (svájci) 15/7 (68.18), 3. Ambuhl (svájci) 11/6 (64.71), 4. Koch (osztrák) 58/33 (63.74)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik