Élet-Stílus

Súlyos vereség Ausztriától

A fáradtnak tűnő, sok hibával játszó magyar jégkorong-válogatott csak az első harmadban volt méltó ellenfele az osztrákoknak, akiktől kiütéses, 6-0-ás vereséget a a svájci világbajnokság alsóházának első fordulójában.

Nem szakadt meg a magyar jégkorong-válogatott 32 éves tartó nyeretlenségi sorozata az osztrák együttes ellen. A sógorok elleni sima vereséggel egyszersmind a bennmaradást illetően csaknem lehetetlen helyzetbe került a Cortina-csapat.

A tengerentúli profiligában (NHL) évi 8 millió dollárt kereső Thomas Vanekkel (Buffalo) felálló osztrákok az első harmad végén, Thomas Koch villanásával szerezték meg a vezetést.

A salzburgi csatár keresztbe korcsolyázott a kapu előtt (csak néztük), majd fonákkal a kapu jobb oldalába küldte a pakkot.

A gólt megelőző bő 19 perc során nem volt nagy különbség a két csapat között. A harmad első felében a mieink jobban is játszottak, mint az amúgy esélyesebb osztrákok. Az előző meccsek tekintetében újdonság, hogy többször emberelőnyben próbálkozhattunk, sőt, rövid ideig kettős fórban is támadhattuk.

Gólt azonban nem sikerült szereznünk, jóllehet, a helyzeteink megvoltak hozzá. Az osztrákok a harmad utolsó négy-öt percében vették át a játék irányítását, majd a második harmadot úgy kezdték, ahogy az elsőt befejezték – góllal.

Nem volt egy súlycsoportban a két csapat (MTI)

Nem volt egy súlycsoportban a két csapat (MTI)

A változatosság kedvéért ezúttal is Koch talált be: Oliver Setzinger átadása után bal felső sarokba lőtt. Három perccel később Setzinger mellékszereplőből „főhőssé” lépett elő, miután emberelőnyben megszerezte a harmadik osztrák gólt, majd a szakasz végén – az addig két asszisztot jegyző – Vanek egy közeli lövéssel már 4-0-ra módosította az állást, szintén fórban.

A második játékrészben egyértelműen fölényben játszottak a sógorok, csak két újabb emberelőnyös helyzetünk során tudtunk némi veszélyt okozni a kapujuk előtt (Bernd Brücklernek akkor is csak egyszer volt szüksége bravúrra…), átellenben viszont Szuper Levente több nagy védést is bemutatott, legkevésbé rajta múlott, hogy az utolsó húsz percre nem maradt izgalom.

A magyarok az utolsó harmadra sem lettek frissebbek és pontosabbak (a csoportkör túlságosan sokat kivett Palkovics Krisztiánból ), így az osztrákok félgőzzel is uralták a találkozót. Ügyesen járatták a korongot, és tüzeltek mindenhonnan, alig 48 perc alatt már 50 próbálkozásnál jártak, a meccset 60-nal zárták. Szuper azonban állta a sarat, több bravúrja is volt.

Mivel átellenben Brückler is jól tette a dolgát (sok munkája azért nem volt…), még a becsületgólt sem sikerült megszereznünk. Kochnak viszont a végén összejött a mesterhármas (egy újabb emberelőnyben közelről lőtt a vas alá, kellett hozzá egy védelmi hiba is), a 6-0-ás végeredményt pedig 24 másodperccel a dudaszó előtt Gerhard Unterluggauer állította be.

Nyilatkozatok

Szuper Levente:
“Hatvan lövés jött a kapunkra, és ez önmagért beszél. Az osztrákok átmentek rajtunk, nekünk semmi sem sikerült.

Szélig Viktor:
„Ha holnap estig játszunk, akkor sem lőttünk volna gólt. Ez egy ilyen nap volt, nem volt szerencsénk.”

Horváth András:
„Cortina azt kérte tőlünk, hogy ne nyerni akarjunk, hanem játszani, s ennek meg lehet az eredménye. Számomra nincs logikus magyarázat arra, hogy mit rontottunk el. Lehet, ott hibáztunk, hogy túlzottan mag akartunk mutatni a szurkolóinknak, méltóak vagyunk a szeretetükre.”

Tokaji Viktor:
„A gólszerzésre törekedtünk a védekezés helyett. Már reggel éreztük, hogy nem pörgünk, fáradtak vagyunk, nem tudunk rendesen összpontosítani. Most volt a holtpont. De ígérem, nem adjuk fel, harcolni fogunk a hátralévő meccseinken.”

Pat Cortina, a magyarok szövetségi kapitánya:
„Nem figyeltünk az alapfeladatra, a védekezésre. Katasztrófális volt. Ahhoz, hogy hatékony támadásokat vezethessünk, meg kellett volna szerezni a korongot, és felépíteni az akciókat. Semmi nem jött össze. Az első harmad végén és a második játékrész elején bekapott góltól pánikba estünk, és nem tudtunk megfelelően koncentrálni.”

Lars Bergström, az osztrákok szövetségi kapitánya:
„Három vereség után fontos volt, hogy ráérezzünk ismét a győzelem ízére. Nem indult jól a mérkőzés, ki kellett védekeznünk az emberhátrányokat, azonban kapusunk remekül védett. Kicsit tartottunk a magyaroktól, azonban az első harmad utolsó percében szerzett gól sokat lendített rajtunk. A folytatásban az emberelőnyös helyzetek kihasználása is ment, pedig korábban ebben sem jeleskedtünk. Elégedett vagyok, hogy 6-0-ra győztünk.”

A bennmaradásért, 1. forduló:
Ausztria-Magyarország 6-0 (1-0, 3-0, 2-0)
Zürich-Kloten, 3200 néző
V:. Looker (amerikai), Ronn (finn), Kicsa (ukrán), Orelma (finn)
Gól: Koch (20., 21., 59., az első és a harmadik emberelőny), Setzinger (24., ee.), Vanek (34., ee.), Käspitz (60.)

A másik összecsapáson:
Dánia-Németország 3-1 (1-1, 0-0, 2-0)
Gól: Mikkel Bödker (11.), Regin (50.), Hardt (54., emberelőny), ill. Schubert (14.)

Az állás:
1. Ausztria 3 pont (6-0)
2. Dánia 3 (3-1)
3. Németország 0 (1-3)
4. Magyarország 0 (0-6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik