Élet-Stílus

Törött lábbal játszott a Valencia sztárja

Brit lapértesülések szerint Cristiano Ronaldo a Real Madridba igazol, és más források szerint Kaká is a királyi klubban folytatja a pályafutását. Észak-Korea a játékosainak megmérgezésével vádolja Dél-Koreát. Rövid hírek foci világából.

Az izmok tartották helyén a csontot

Törött sípcsonttal játszotta végig a Getafe elleni vasárnapi bajnokit Manuel Fernandes, a Valencia labdarúgócsapatának középpályása. A portugál válogatott futballista a meccs után elmondta: a 15. perc körül fájdalmat érzett a bal bokája közelében, de úgy érezte, folytatni tudja a játékot. Hétfőn aztán az orvosok megállapították a törést és Fernandes a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára.

“A hatalmas izomtömeg tartotta a helyén a csontot” – mondta Antonio Giner, a klub orvosa, rávilágítva, hogy a játékos hogyan volt képes törött sípcsonttal is még több mint egy órát futballozni.

A 23 éves labdarúgót kedden megműtik és várhatóan csak a következő idény alapozásakor állhat majd újra a csapat rendelkezésére. A vasárnapi találkozót a házigazda Valencia nyerte 4-1-re.

Mutut megműtötték


Hétfői, római térdműtéte után legalább egy hónapos kényszerpihenő vár Adrian Mutura, a Fiorentina román válogatott labdarúgójára. Sérülése miatt a csatár a nemzeti együttes múlt szerdai, ausztriai vb-selejtezőjéről is hiányzott.

75 millióba kerül Ronaldo

Brit lapértesülés szerint a Real Madrid 75 millió fontot fizetne Cristiano Ronaldóért a Manchester Unitednek. A The Guardian úgy tudja, hogy a tavaly világ legjobbjának választott portugál futballista a nyáron szeretne távozni az Old Traffordról. A napilap szerint a játékos képviselői már több alapvető kérdésben megegyeztek a madridi elitklubbal. Korábbi lapértesülések szerint Ronaldo bruttó 12 millió euró fizetést kap majd szezononként.

Hátat fordít a Manchester Unitednek? (MTI/EPA)

Hátat fordít a Manchester Unitednek? (MTI/EPA)


Kaká Madridban?

Spanyolországi lapértesülések szerint a királyi klubban folytatja a pályafutását, Kaká, az AC Milan brazil sztárja is – állítólag az elnöki poszt első számú várományosa, Florentino Perez már meg is egyezett a 26 éves brazil játékos szerződtetéséről.

Ezek szerint a Real 60 millió eurót fizet majd a 2007-es év aranylabdásáért, akinek egyébként 2013-ig van szerződése Milánóban. Perez Kaká mellett Xabi Alonsót és Cesc Fabregast is szeretné Real-címeres mezben látni. Az elnökválasztást júniusban tartják a fővárosi klubnál, és sokan biztosra veszik, hogy azután újra Florentino Perez lesz a klub első embere.

Adriano Rióban lehet

Adriano Rio de Janeiróban lehet, valamelyik rokonánál. Legalább is ezt feltételezi a csatár menedzsere, Gilmar Rinaldi, aki ugyanakkor bizonytalanul nyilatkozott arról, hogy a játékos visszatérhet-e az Interhez. Adriano hollétéről azóta nem tudni biztosat, hogy hiányzott arról a repülőgépről, amely az idegenlégiós brazilokat vitte vissza a Peru elleni, szerdai világbajnoki selejtezőt követően európai klubjaikhoz.

A találgatások sorában még olyan verzió is felbukkant, amely szerint eltűnésének oka az, hogy elrabolták. A brazil szövetség viszont a hét végén közleményben azt tudatta, hogy ismeretei szerint Adriano Rióban tartózkodik, és közeli kapcsolatban áll a nemzeti együttes szövetségi kapitányával, Dungával.

Koreai hidegháború

Az észak-koreai szövetség azzal vádolja Dél-Koreát, hogy a múlt szerdán, Szöulban lejátszott világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt megmérgezték a válogatott több játékosát. Az északiak azt állítják, hogy az 1-0-ás hazai győzelemmel végződött találkozót megelőzően játékosaik szennyezett élelmet kaptak, ezért azt kérték a nemzetközi szövetségtől (FIFA), hogy vizsgálja ki az ügyet. Egyben javasolták, hogy a meccset semleges pályán játsszák újra, de ezt a FIFA elutasította.

Kim Dzsong Hun, az északiak kapitánya azt mondta: három legjobb játékosa szenvedett ételmérgezést. Dél-Korea visszautasította a vádat, amely szerinte megalapozatlan és politikai megfontolás áll mögötte.

Egy peches ember: Sergio Garcia (MTI/EPA)

Egy peches ember: Sergio Garcia (MTI/EPA)


Sérülés gólöröm közben

Egy hónapos kihagyás vár Sergio Garciára, a Real Betis Európa-bajnok labdarúgójára, aki gólja ünneplése során sérült meg a szombati, 3-3-as döntetlent hozó Numancia elleni spanyol bajnokin. A 25 éves játékos a kilencedik percben szerzett gólja után térdén csúszva ünnepelt, ám a mozdulatsor közben megsérült az egyik térde, és emiatt le is kellett cserélni.

Kerr újra szövetségi kapitány

Az ír válogatott korábbi szakvezetője, Brian Kerr lett a feröer-szigetekiek új szövetségi kapitánya. „Tudom, nem könnyű ezzel a csapattal nemzetközi meccset nyerni, éppen ezért izgalmas ez a kiívás” – mondta az 56 éves ír tréner, aki két és fél éves szerződést kötött. Feröer négy meccsen mindössze egy pontot szerzett, így az utolsó helyen áll a vb-selejtezőcsoportjában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik