Élet-Stílus

Megfenyegették Budapesten a FIFA képviselőit

Nem engedték távozni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Magyarországra látogató képviselőit egy budapesti, Szent István téri klubból addig, amíg a két férfi ki nem fizetett több mint 400 ezer forintot a fogyasztásukért felszámolt, de általuk vitatott félmillió forintból - közölte hétfőn a rendőrség.

A szórakozóhelyen az összeg kiegyenlítéséhez kötötték a két férfi szabadon bocsátását – írták a szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt esetről a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói őrizetbe vettek három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak emberrablás bűntett elkövetésével.

A történtekkel kapcsolatban a rendőrség azt közölte: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség két képviselője vitatta a fogyasztásukért felszámolt félmillió forintot, “ezért a gyanúsítottak a testi épségük ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fogva tartották őket a szórakozóhelyen, és szabadon bocsátásukat a fenti összeg kiegyenlítésétől tették függővé”. Ezután egyenként egy bankautomatához kísérték a két külföldi sértettet, akik a fenyegetés hatására több mint 400 ezer forintot adtak át a három férfinak.

Az egyik sértett vasárnap este feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók ezután nagy erőkkel kezdték meg az elkövetők felkutatását, és még hétfőn hajnalban Budapest belvárosában mindhármukat elfogták, majd őrizetbe vették. A BRFK előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

Gulyás Imre, a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: az egyik sértett brit, a másik pedig luxemburgi állampolgárságú. Hozzátette, hogy mivel sértettekről van szó, a rendőrség nem firtatta, milyen minőségben tartózkodnak Magyarországon.

A Magyar Labdarúgó Szövetség az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy hivatalos ügyben sem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), sem az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részéről nem járt képviselő Magyarországon a történtek idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik