Élet-Stílus

Egymilliárd ember ült sötétben

Március 28-án este a Föld lakosságának egyötöde lekapcsolta a villanyt, köztük több százezer magyar. Az ENSZ klímaegyezményért felelős vezetője minden idők legnagyobb klímavédelmi eseményének nevezte az akciót, az amerikai elnök pedig az energiáról és az éghajlatról szóló fórumra hívta meg a jelentősebb gazdaságok képviselőit.

Egyértelmű üzenetnek nevezte a Föld Órája akciót Ivo de Boer, az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) titkára. Boer szerint a Föld Órája, minden idők legnagyobb klímavédelmi eseménye valóban felkeltette a döntéshozók figyelmét. A Föld Órája sikerét jelzi, hogy 88 ország mintegy 4000 városa csatlakozott, és a Föld lakosságának egyötöde kapcsolta le a villanyt – közölte a WWF Magyarország.

KÉPGALÉRIA (forrás: WWF Magyarország)

KÉPGALÉRIA (forrás: WWF Magyarország)

Magyarországon sem történt még olyan környezetvédelmi esemény, amelyen ennél nagyobb lett volna a részvételi arány. A tavalyi négy csatlakozó városhoz képest idén 67 település kapcsolta le a díszkivilágítását. E mellett majdnem 100 cég is vállalta, hogy épületeikben lekapcsolják a villanyt. A fogyasztásmérések alapján hazánkban 50 MWh volt a Föld Órájához köthető áramfogyasztás-csökkenés, ami a díszkivilágítások mellett több százezer háztartás világításának lekapcsolását jelenti.

Március 28-án, a világméretű Föld Órája akciójának napján Barack Obama bejelentette, hogy az energiáról és az éghajlatról szóló fórumot kezdeményez, melyre a világ jelentősebb gazdaságait hívja el. A washingtoni külügyminisztériumban tartandó találkozóra Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, az Európai Unió, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, India, Indonézia, Japán, Dél-Korea, Mexikó, Oroszország és Dél-Afrika lesz jelen. Meghívót kapott az év végi klímacsúcs házigazdája, Dánia és az ENSZ is. A fórum előkészítő ülésszakát április 27-28-án tartják meg. Célja, hogy elősegítse az új klímaegyezmény megalkotását a decemberi koppenhágai klímacsúcson.

Nézze meg FNTudósítónk (efery) fotóit a Föld Órájáról

Nézze meg FN Tudósítónk (efery) fotóit a Föld Órájáról!

A világméretű klímaakció jelentőségét növeli, hogy az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó Kína is csatlakozott, és egy órára lekapcsolták a híres pekingi olimpiai stadion, a Madárfészek fényeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik