Élet-Stílus

Pécsi arany, elrontott soproni “főpróba”

admin
admin

2009. 03. 29. 17:47

A MiZo Pécs 2010 tizedszer nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a vasárnapi döntőben nagy csatában nyert a címvédő MKB-Euroleasing Sopron vendégeként, amely így rossz "főpróbát" tartott a jövő hétvégi Euroliga Final Four előtt.

Az ősi riválisok legutóbb múlt vasárnap, az alapszakasz utolsó fordulójában találkoztak, Székely Norbert alakulata – amely már a jövő hétvégi, Salamancában sorra kerülő Euroliga négyes döntőre “hangolt” – akkor 83-64-re verte a baranyai együttest. A kupadöntő hasonló folytatást ígért, ugyanis az előző két MK-kiírást is megnyerő házigazdák Krivacsevics Tijana és Honti Kata révén hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést.

A korábban kilenc kupaaranyat elhódító vendégcsapat főként a kézsérüléséből felépült Vajda Annára épített, aki 20 perc alatt – a mezőny legjobbjaként – 14 pontig jutott. Az addig vezető soproniak végül Iványi Dalma triplája miatt egypontos hátránnyal vonultak öltözőbe a nagyszünetben (33-34).

Visszavágtak a pécsiek (MTI)

Visszavágtak a pécsiek (MTI)

Térfélcsere után a címvédő négy és fél percig nem talált a gyűrűbe, miközben a pécsiek – akik a szombati elődöntőben csak hosszabbítás után gyűrték le a Szegedet – öt pontot is szereztek. Füzy Ákos alakulata már hat pontra is meglépett, ám a zöld-sárgák Horti Dóra és a 34 éves kapitány, Eördögh Edit révén a harmadik negyed végére kiegyenlítettek (48-48).

A mecsekaljaiak a kipontozódott Iványi nélkül kezdték meg a zárószakaszt, melynek első 5 percében összesen 5 pontot láthatott a közönség (51-50). A pécsi gárda nagyszerű védőmunkával hiúsította meg a soproni támadásokat, kevesebbet rontott a palánk alatt, és izgalmas hajrá végén hódította el fennállása során tizedszer a Magyar Kupát. Az alapszakaszgyőztes Sopron így sikertelen “főpróbát” tartott az Euroliga final four előtt, melynek pénteki elődöntőjében a házigazda Salamancával találkozik majd.

Női Magyar Kupa, döntő:
MiZo Pécs 2010 – MKB-Euroleasing Sopron 61-57 (17-19, 17-14, 14-15, 13-9)
Legjobb dobók: Vajda 20, Ohlde 14, Mazzante 11, illetve Horti 14, Holt 11, Krivacsevics 10, Honti 9

Bronzmeccs:
Szeviép Szeged – SEAT Foton Győr 89-75

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.