Élet-Stílus

Olasz ellenfél vár Szávayra

Az olasz Francesca Schiavone lesz a 25. helyen kiemelt Szávay Ágnes ellenfele a Miamiban zajló női tenisztornán.

A floridai viadal egyetlen magyar főtáblása – aki az első körben erőnyerő – eddig háromszor találkozott milánói születésű riválisával, és 2-1-re vezet kettejük párharcában. Legutóbb az olasz győzött; két éve Bad Gasteinben három szetbben múlta felül a magyart.

A 20 éves Szávay párosban a lengyel Agnieszka Radwanskával az oldalán indul, első ellenfelük a nyolcadikként rangsorolt Maria Kirilenko, Flavia Pennetta orosz, olasz duó lesz.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban a női mezőny egyik legkiegyenlítettebb találkozóját vívta a francia Mathilde Johansson és a szabadkártyás Sania Mirza.

Bár az indiai nyerte az első játszmát, a két óra 22 percig tartó, s 19 breakkel színesített maratoni végén az európai örülhetett, aki két rövidítéses szettben fordított. Johannsonnak a második fordulóban az orosz Dinara Szafina ellen még nehezebb dolga lesz.

Hewitt egyelőre még távol korábbi formájától (dpa)

Hewitt egyelőre még távol korábbi formájától (dpa)

Az urak között – a kiemeltekkel ellentétben – Lleyton Hewitt már az első fordulóban érdekelt volt, s az ausztrál egy eltékozolt szett után 3:6, 6:4, 6:3-ra felülmúlta az izraeli Dudi Selát. A jelenleg a világranglista 98. helyéről felkapaszkodóban lévő Hewitt öt alkalommal is elvesztette adogatását, ám hatszor nyert a szintén nem „ászkirály” izraeli nyitásainál.

„Dudi már a selejtezőket is végigjátszotta, így jobban alkalmazkodott” – értékelt a csípőműtéten átesett ausztrál. „A szél is zavart, örülök, hogy túllehetek az egészen.”

Mestertorna, Miami
9 millió dollár, kemény borítás

Férfiak, egyes, 1. forduló:
Bagdatisz (ciprusi)-Gulbis (lett) 6:2, 6:2
Kim (amerikai)-Llodra (francia) 3:6 – feladta
Benneteau (francia)-Serra (francia) 3:6, 6:3, 6:4
Hernych (cseh)-Evans (amerikai) 6:4, 6:3
Junqueira (argentin)-Bhambri (indiai) 6:4, 6:3
Hernandez (spanyol)-Ljubicic (horvát) 6:4, 6:4
Kendrick (amerikai)-Clement (francia) 6:3 7:6
Dancevic (kanadai)-Kohlschreiber (német) 6:4 7:6
Nieminen (finn)-Navarro (spanyol) 6:3, 6:3
Kukuskin (kazah)-Haas (német) 6:4, 6:4
Russell (amerikai)-Hanescu (román) 7:6, 6:3
Dent (amerikai)-Mello (brazil) 6:1, 6:3
Santoro (francia)-Bellucci (brazil) 6:4, 4:6, 6:1
Juzsnij (orosz)-Chardy (francia) 6:4, 3:6, 6:3
Calleri (argentin)-Rochus (belga) 6:4, 3:6, 6:3
Hewitt (ausztrál)-Sela (izraeli) 3:6, 6:4, 6:3

Nők, egyes, 1.forduló:
Pavljucsenkova (orosz)-Rezai (francia) 4:6, 7:5, 6:3
Kirilenko (orosz)-Bondarenko (ukrán) 6:4, 0:6, 6:4
Stosur (ausztrál)-Arvidsson (svéd) 6:1, 2:0 – fa.
Hantuchova (szlovák)-Oudin (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2
Rybarikova (szlovák)-Rus (holland) 3:6, 6:3, 75
Safarova (cseh)-Keothavong (brit) 6:4, 75
Schiavone (olasz)-Pironkova (bolgár) 6:3, 5:7, 6:3
Johansson (francia)-Mirza (indiai) 1:6, 7:6, 7:6
Vaidisova (cseh)-Mayr (osztrák) 6:4, 6:2
Voszkobojeva (kazah)-Dusevina (orosz) 6:4, 6:4
L. Vives (spanyol)-Vandeweghe (amerikai) 6:0, 6:3
Paszek (osztrák)-Niculescu (román) 7:5, 6:2
Jakimova (fehérorosz)-Govorcova (fehérorosz) 6:2, 6:1
Koritcseva (ukrán)-Cirstea (román) 6:2, 6:1
Dokic (ausztrál)-Gallovits (román) 6:3, 7:6
Pivovarova (orosz)-Mattek-Sands (amerikai) 7:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik